Tóth Gabi szárnyal a boldogságtól. Bár kemény hónapok vannak mögötte, hiszen egy válást kellett átvészelni, ami rengeteg támadással járt, mégis könnyen átlendült rajta. Ebben nagy szerepe volt új kedvesének, Papp Máté Bencének.

Tóth Gabi (Fotó: TV2)
Amióta felvállalták kapcsolatukat, az énekesnő nem győzi hangsúlyozni, mennyire szereti új párját. Szinte minden hétre jut egy romantikus poszt Instagram-oldalára, valamit több interjúban is elmondta, Máté nélkül nem vészelte volna át az elmúlt időszakot. „Minden batyummal együtt vállalt engem, és utána ezekkel a nehézségekkel együtt vállalt fel a családja előtt is” – nyilatkozta egy hete Gabi.
Most ismét egy szerelmes bejegyzéssel jött, ám ennek aktualitása is van. A táncos születésnapjára kapta a megható sorokat.
Az első érzés, amit meg tudtam fogalmazni veled kapcsolatban és ki mertem mondani magamnak is, hogy: Milyen szépen bánsz velem! Köszönöm, hogy a legsötétebb pillanatokban is láttál engem és mellettem voltál, amikor oly kevesen! Jó, hogy megszülettél
– olvasható az énekesnő bejegyzésében, amihez egy közös fotókat is csatolt.