A Next Top Model Hungary legutóbbi adásában – a Hévízi-tóban való fotózás után – egy tüzes feladat is várt a versenyzőkre. Egy kőfejtőben kialakított, tűzzel szegélyezett kifutón kellett vonulniuk a modelljelölteknek Kiss Márk ruhakollekciójában.

Tüzes kifutót kaptak a modelljelöltek – Fotó: Sajtószoba
A versenyzők közül Vidéki Vivien ruhája folyamatosan közel került a tűzhöz a vonulás során, így a zsűritagok, illetve a modelljelöltek aggódva figyelték a történéseket.
„Nézzétek meg, az ő ruhája van legközelebb a tűzhöz. Mi félünk, de rajta egy pillanatig nem látszik” – szúrta ki az ítészek között ülő Tomán Szabina. Zsűritársa, Tombor Zoltán szintén azon aggódott, nehogy felgyulladjon a 30 éves versenyző köpenye.

Határozottan vonult Vivi – Fotó: Sajtószoba
„Nagyon motivált vagyok, és bennem van a bizonyítási vágy, úgyhogy szeretném azt a formámat hozni, amit Tenerifén mutattam” – nyilatkozta a kifutóra lépés előtt Vivi, akinek remekül sikerült a vonulás.

Párszor közel került a tűzhöz Vivi ruhája – Fotó: Sajtószoba
„Szerintem kimondhatjuk, ez volt neki eddig a legjobb catwalk ruhája” – jegyezte meg ítésztársainak Tomán Szabina.