nlc.hu
Sztárok
Nyertes Zsuzsa az öregedésről

Nyertes Zsuzsa szerint az a jó az öregedésben, hogy romlik a szeme – megmagyarázta, miért

Még a műtétet is visszautasította.

Bátran kijelenthetjük, Nyertes Zsuzsa méltósággal viseli az idő múlását. Bár hogyan is ne tenné, hiszen 65 évesen is bomba formában van, amit egy korábbi nyilatkozata alapján, szívesen meg is mutat, ha arról van szó. 

Nyertes Zsuzsa

Fotó: Olajos Piroska

Most a hot! magazinnak mesélt arról, milyen módszereket használ arra, hogy ettől ne essen kétségbe.

Van jó az öregedésben is, például az, hogy az embernek romlik a szeme. Amikor felkínálták a műtétet, nemet mondtam. Nem akarok úgy látni, mint 30 évesen! Most belenézek a tükörbe, és azt látom, amit. Nem vagyok hiú, de ha föltennék egy szemüveget, és azzal néznék bele, akkor nem azt látnám, amit érzek, és az borzasztó lenne

– mondta a lapnak a színésznő. 

Hozzátette, a természetesség híve, de a ráncfeltöltésen már gondolkozott. „A közönségnek, főleg a nőknek szeretném bizonyítani, hogy igenis ki lehet tolni az öregedést természetes úton. Ami viszont nagyon zavar, azok a száj körüli ráncok; nagyon gondolkodom, hogy azokkal bizony kezdeni kellene valamit.

(via/Bors)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top