nlc.hu
Sztárok
VV Olivér színész lett

A valóságshow-sztár, VV Olivér berobbant Hollywoodba

Sok mindenbe belekezdett Magyarországon a villalakó, de végül az Egyesült Államokban találta meg a helyét.

Simon Olivért a ValóVilág 4. szériájában ismerte meg az ország, VV Oliként. Olivér villatársai Nádai Anikó, Alekosz, Baukó Éva és Béci voltak. Habár utóbbiak azóta is rivaldafényben vannak, Olivérről csupán rövid ideig beszélt a hazai sajtó. 

Simon Olivér

Fotó: Trenka Attila

Nem sokkal később a Rise FM rádiócsatornán volt műsorvezető. Majd miután itthon nem jöttek be a számításai, 2013-ban Amerikába költözött. Állítólag sima nyaralásnak indult a kiruccanás, de akkori kedvesével végül úgy döntöttek, letelepednek Las Vegas-ban. Már akkor kacérkodok a gondolattal, hogy filmezéssel szeretne foglalkozni, de lehetséges, hogy még ő maga sem sejtette, milyen magasra ível majd a karriere. 

A héten volt a Bonus Trip című film premierje, amiben Olivér is szerepet kapott. Oli szerényen nyilatkozott a Fókusznak a filmes szerepeiről, pedig feltűnt már hollywoodi szuperprodukciókban, főleg dublőrként. Jean Renót is helyettesítette már. Dolgozott együtt Angelina Jolie-val, ő volt az, aki egy behorpadt rendőrautó tetején Hellboyként tűrte az esőgépet, de szerepelt a Robin Hoodban is. Azonban még ezek után sem tartja magát színésznek, azt mondja, nem filmes szerepeiből él meg, magát egyszerű melós embernek tartja. 

A filmes karrier egy barokkos túlzás. Én egy melós vagyok, aki alkalmanként szerepel sorozatokban, filmekben – mesélte a kameráknak Olivér, majd pár mondat erejéig a valóvilágos időszakáról is nosztalgiázott. – Valamelyik nap gondolkoztam, hogy azzal az Olival és a mostanival csak annyi a közös, hogy a DNS-ünk megegyezik.”

Már nem csak dublőrködik, hanem szöveges szerepei is vannak. Mint mondja, Angelina Jolie-val is dolgozott együtt.

Mivel ő dirigált, instruált bennünket a nevünkön szólított bennünket. Ő rendezőként nagyon tündéri és kedves volt. (…) Ez igaz Brad Pitt-re is. A csávónak olyan kisugárzása és aurája van. Volt alkalmam cigizni vele a gangon, egy-két szót váltottunk és nem bírtam ki, hogy ne kérjek vele egy közös fotót.

A Bonus Trip eddigi filmes pályafutásának az egyik legnagyobb és legfontosabb állomása. „Egy bérgyilkost alakítok és van négy komplex jelenetem.” 

VV Olivér
VV Olivér
VV Olivér 2011
A Bonus Trip amerikai-magyar koprodukciós film
A Bonus Trip amerikai-magyar koprodukciós film
5 fotó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top