Vasárnap elstartolt a Való Világ 12. évada, az első részről szóló kritikánkat ITT olvashatod. Ismét elég színes a mezőny, hosszú casting előzte meg a beköltözést. A villa sokat változott, ráadásul ez az évad sokkal interaktívabb, mint az eddigiek: a nézők dönthetnek a nyereményalapról, és a villalakók életébe is beleszólhatnak.
Az első beköltözők után tegnap újabb taggal bővül a villa, VV Dzsigeri is a luxusbörtön lakója lett – egyből fel is borzolta a kedélyeket. A vallomása alapján ő sem kapcsolatot keres a villában, inkább bulizni szeretne, amire – valljuk be – ez egy tökéletes lehetőség.
Nem volt még kapcsolata
„Kapcsolatom még sosem volt, de nem is szeretnék, mivel sokat bulizok. Próbálkoztam egy lánnyal, akivel úgy éreztem, lehet valami, de együtt sem voltunk, elmentem egy buliba és ugyanúgy más lánnyal smároltam, meg több is volt… Gondoltam, minek bántsam azt, aki sose bántott engem? Mondtam neki, hogy inkább hagyjuk” – mesélte a fiatal.
A 21 éves, magát csajozógépként aposztrofáló fiú úgy gondolja, a mosolya és a humora leveszi a nőket a lábukról, de emellett kiváló beszélgetőtársnak is tartja magát. Azt mondja, korábban nem volt ennyire nyitott, de ma már bárkivel megtalálja a közös hangot. VV Dzsigeri érkezésével még korántsem telt meg a villa, további fiúk és lányok várják, hogy beköltözhessenek és összekuszálják a szálakat – írja az RTL.