Szappanoperasztár lett Ganxsta Zolee, az utóbbi időben ugyanis már a sorozatok világát is meghódította. Az utolsó, egyben vadonatúj évaddal visszatérő Drága örökösökben is szerepet kapott a zenész, akit már a Keresztanyuban is láthattunk. Számára nem idegen a színház világa: elhunyt édesapja, Zana József is színész volt, ahogy édesanyja, Kassai Ilona is. “Én ott nőttem fel a színházakban apu és anyu mellett, azt a levegőt szívtam magamba. Mégsem vágytam soha arra, hogy színész legyek. Focista, jégkorongozó vagy rocksztár szerettem volna lenni” – árulta el a Story magazinnak.
Elmondása szerint először Jancsó Miklós hívta egy filmhez a zenekarával együtt. “Helytálltunk, aztán valahogy rájöttek, hogy itt van a Zana, ez a tetovált csávó. Ha terroristát, drogdílert, bérgyilkost, bandatagot, kocsmai verekedőt vagy börtöntölteléket kell alakítani, akkor az ő figurája már készen is van, nem kell vele csinálni semmit. Így egyre többször hívtak kisebb-nagyobb szerepekre. Aztán elindult a színházi karrierem is” – mesélte Ganxsta Zolee.
Bevallotta, rájátszik a rosszfiúságra: “De azért senki se gondolja rólam, hogy egy tündérbogár vagyok, mert sajnos van egy erősen sötét oldalam is. Igyekszem, hogy ebből a lányom kapja a lehető legkevesebbet”.
Ami pedig a magánéletét illeti, így nyilatkozott az 58 éves zenész: “Van nekem a kislányom, a kiskutyám, és most vettem egy szuper basszusgitárt, ami egyébként egykor Papp Szabié volt. Majd a gitáromat veszem el feleségül”.