Lilu volt a vendége a Partizán Kérdések nélkül nincs válasz című hétindító műsorának. A beszélgetés során szóba kerültek a Z+ zenei televíziós csatornánál töltött évei, illetve az a Rákay Philip is, aki nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az egész médiát magára haragította azzal a döntésével, hogy nyilvánosan kiállt Orbán Viktor mellett egy 2002. április 13-án a Kossuth téren.
„Elfogyott körülöttem a levegő, ennek első precedense volt, hogy az általam is alapított Z+ egyik műsorvezetője, Lilu által gerjesztett hangulatban összehívták a vezetőséget és számon kérték rajtam szereplésemet” – nyilatkozta Philip egy áprilisi interjúban.
Nem ő rúgatta ki, sőt, tiszteli őt
Lilu, bár eddig nem reagált ezekre az állításokra, a Partizán műsorában tisztázta: hogy azok a főcímek, amik szerint ő rúgatta ki Rákayt a zenetévéből, csúsztatnak, ezt még maga az interjúalany sem állította.
„Nekem Philippel jó volt a viszonyom mindig, én nagyon kellemesen emlékszem a közös munkára. Mi rengeteget röhögtünk együtt. Ugyanazon röhögtünk, ugyanazokat a zenéket szerettük. Nekem talán vele volt az egyik legjobb viszonyom” – mondta a műsorvezető, aki azt azonban nem tagadta, hogy ő indított el egy értekezletet.
Az valóban úgy volt – és ezt Philip nagyon jól el is mondta –, hogy én akkor kezdeményeztem egy olyan értekezletet a vezetőséggel, ami arról szólt, hogy én kifejeztem az aggályomat azzal kapcsolatban, hogy szerintem ennyire erősen benne lenni a pártpolitikában egy zenetévés műsorvezetőnek nem szerencsés, hiszen első szavazókhoz beszélünk. Sokkal feketébb és fehérebb, kevésbé volt árnyalt a világ, mint most. Az a Kossuth téri rendezvény egy irgalmatlan nagy dolog volt, arról mindenki tudott. Az nem egy véleményes dolog volt, hogy ott Philip hogy van jelen. Egyébként én azt őszintén tisztelem, hogy Philip első perctől kezdve ezt az értékrendet képviselte. Ő nem megélhetési fideszes, hanem ez abszolút az ő értékrendje volt. Nekem az etikai problémám mint tévés volt
„Én teljesen tisztán emlékszem erre az értekezletre, ahol elmondom, hogy szerintem ez nem oké. Nyilván ez neki akkor rosszulesett, és azért örültem volna, ha eljön, mert tök jó lett volna erről beszélni. Szerintem nagyon szexi dolog lett volna, ha mindenki látja, hogy két haver tud beszélni régi sérelmekről vagy megélésekről” – tette hozzá a műsorvezető.
Pontosan az volt a problémám, ami most azzal, amikor egy híradós elmondja, kire kéne szavazni. Egyszerűen etikátlan tévézés ez számomra. És akkor kicsiben, fiatalként ugyanez volt, csak a zenetévére kivetítve
– zárta le a témát Lilu.