Láthatjuk majd a Most vagy sohát az IMAX-vásznon?
Felmerült bennünk, hogy IMAX-vásznon is látható legyen, de rájöttünk, hogy ez egy rendkívül körülményes folyamat. Figyelembe véve azt, hogy az országban egyetlen IMAX-terem található, nem volt kivitelezhető a dolog. Viszont most folyik a film Dolby Atmos hangkeverése: ez lesz az első magyar film, ami ilyen hangzással szólalhat meg.
Mikor lesz a díszbemutató?
Március 13-án tartjuk a díszbemutatót.
Orbán Viktor ott lesz a vendégek között?
Nem hinném, hogy eljönne, van elég dolga. Ráadásul a terv az, hogy a díszbemutató a film alkotóiról szóljon, a színészekről és a stábtagokról, ők kapják a reflektorfényt. Produceri szervezésben lesz egy másik vetítés is, oda hívunk majd politikusokat és más közéleti személyiségeket.
A miniszterelnökről tudjuk, hogy szereti a focit, de vajon a filmeket is szereti?
Szereti, és szeret színházba is járni, csak nagyon kevés ideje van rá. Nagyon jókat lehet vele beszélgetni kultúráról, filmekről, színházról és történelemről is. Messze nem csak a foci érdekli.
Fotó: Neményi Márton
Úgy tudom, hogy több tesztvetítésen is átesett a film. Mesélnél arról, hogyan befolyásolta ez a végeredményt?
Nagyjából 8-10 hónapja tartottuk az elsőt, amikor a film még félkész állapotban sem volt, a vizuális effektek például még teljesen hiányoztak. A fiatalabbaktól az idősebbekig, a nyolc általánost végzettől az egyetemi tanárig egy nagyon színes, vegyes összetételű közönség nézte végig, majd kitöltötték az ezzel foglalkozó cég kérdőívét. Kellemes meglepetés volt, hogy az értékelés átlaga 8 körül mozgott, ami kiemelkedő, pedig a jelenetekben még zöld háttereket lehetett látni, belógtak a daruk a képbe…
Rengeteg volt a zavaró tényező, mégis szerették, ami jó érzés volt azután, hogy ennyi év munkáját tettük bele. A teszteknek voltak tanulságai: volt, hogy rövidítettünk jeleneteket, máshol meg kibővítettünk egy jelenetet egy fél mondatos utószinkronnal, hogy érthetőbbé váljon, ami számunkra egyértelműnek tűnt, de kiderült, hogy a nézők számára nem volt az. Apró finomításokat végeztünk a tesztek hatására, de komolyabb változtatásokra nem volt szükség.
A Most vagy soha! az első nagyjátékfilmed producerként. Nem titok, hogy költségvetés szempontjából az egyik legdrágább hazai filmes produkcióról van szó. Nem lett volna praktikus előbb egy kisebb, mondjuk 2-300 millióba kerülő filmet csinálni, majd az ott összegyűjtött tudással nekivágni az igazán nagy falatnak?
Gondolj bele, ha bárki az elmúlt évtizedekben itthon 100 millió forintot vagy akár több milliárdot kapott nagyjátékfilmre, soha nem a produceren és a producer korábbi munkáin problémáztak, hanem azt nézték, ki a rendezője a projektnek. Aztán jöttem én, és rögtön azzal támadtak, hogy egy elsőfilmes miért kaphat ekkora támogatást, miközben korábbi életemben – például országos tévécsatornák programigazgatójaként – hasonló kreatív produceri munkát végeztem, nagyságrendekkel nagyobb éves költségvetésből. Sem a televízió, sem a filmkészítés nem one man show. Évtizedek alatt megtanultam, hogyan kell sok száz kiváló alkotó szakemberrel együttműködve létrehozni valamit.
Azt viszont már te hangsúlyoztad, hogy ez nem egy rendezőközpontú szemléletű film, hanem amerikai módszerrel készül, ahol a producer a filmkészítés összes aspektusába beleszólhat.
Igen, de amikor az elején a sajtó ezzel támadott, ezt még nem tudhatták. Pusztán a korábbi közéleti szerepvállalásaim miatt támadtak. Ez a film egészen más szemlélettel készült, mint általában a magyar filmek szoktak. Ez nem egy rendezői film, hanem egy kreatív csapat filmje, amiben benne vannak a forgatókönyvírók, a kreatív producerek és a rendező is. Ez nem Rákay Philip filmje, hanem Kis-Szabó Márk, Szente Vajk, Lóth Balázs és Rákay Philip közös munkája, amit több száz rendkívül tehetséges emberrel együtt alkottunk.
Forrás: Fórum Hungary
Lóth Balázs nem tartozik a legismertebb nevek közé a szakmában, nagyjátékfilmes vonalon az erősen vegyes megítélésű Pesti balhé fűződik csak a nevéhez. Nem akartatok egy nála rutinosabb, nagyobb névvel együtt dolgozni?
Vajkkal már a legelején számba vettük a szóba jöhető neveket, Balázs is köztük volt. Többekkel beszéltünk: volt, hogy nem működött a kémia, előfordult, hogy a rendező idegenkedett a felállástól, hogy két kreatív producer fog beleszólni a munkájába, de olyan is akadt, aki politikai okokból – nyilván a személyem miatt – nem akarta elvállalni. Pedig bátran mondhatom, hogy ez egy teljesen politikamentes forgatás volt. Kérdezd meg bármelyik színészt vagy stábtagot, és garantáltan azt fogod hallani, hogy itt egy mondat sem hangzott el politikáról. Balázsban nagyon szimpatikus volt, hogy nemcsak a hazai filmes iskolát járta végig, hiszen az SZFE mellett a New York Film Schoolon is tanult, s ez látszik is a hozzáállásán, a filmes látásmódján. Megismertük egymást, sokat beszélgettünk filmekről, és láttuk, hogy működik a kémia.
Balázs rendkívül tehetséges ember, aki komoly szakmai alázattal dolgozott, s elfogadta azt a felállást, hogy ő ebben a filmben kvázi alkalmazott rendezőként lesz jelen. Nem ő áll a hierarchia csúcsán, de a kreatív csapatunk egyik legfontosabb tagja.
Ez itt tényleg csapatmunka volt: Balázs, Vajk és jómagam minden döntésben részt vettünk, de ha szakmai nézeteltérés volt, a végső szót nekem kellett kreatív producerként kimondanom.
A film a legösszetettebb, legsokrétűbb művészeti ág, s talán éppen emiatt kicsit megjósolhatatlan a végeredménye is. Hányszor láttunk már zseniknek kikiáltott alkotóktól teljesen érdektelen műveket, és akár elsőfilmes alkotóktól döbbenetesen jó dolgokat.
Petőfi Sándor azon kevés magyar egyike a történelmünkből, aki nem számít megosztó személyiségnek. Nem furcsa ez a kontraszt számodra, hogy megosztó személyiségként pont te készítesz róla filmet?
Petőfi a maga korában szintén megosztó ember volt. De az volt József Attila és Ady Endre is – nem mintha bármiben is hozzájuk mérném magamat. Magyarországon sok olyan alkotó és művészember van, akik hozzám hasonlóan aktívak a közéletben, de politikailag nem állok velük egy oldalon. Ha ők joggal várják el azt, hogy amikor felmennek a színpadra mondjuk Hamletet játszani, akkor a politikát mindenki hagyja a színház falain kívül, miközben két napja még egy kormányellenes tüntetésen szónokoltak, akkor talán én is elvárhatom a tiszta lapot egy film esetében, amiben még csak nem is vagyok látható. Egyedül a stáblistán tűnik fel a nevem, de ennyi.
Nem engem kell bírálni, hanem a produktumot. Meg kell nézni a filmet, és csak azután érdemes következtetéseket levonni.
Vizsgáljuk meg, hogyan működik filmként, vagy éppen azt, van-e benne beleírt aktuálpolitikai mondat. Az a helyzet, hogy nincsen. Szeretnék mindenkit megnyugtatni: a 12 pontból nem húztam ki a sajtószabadságról szóló részt, pedig ezt az ügyet épp az ellenzék próbálja a zászlajára tűzni – hogy okkal vagy ok nélkül, abba most ne menjünk bele. Ahogy az is benne van a filmben, hogy a márciusi ifjak független Magyarországot szeretnének. Ez pedig – ha úgy tetszik – kormánypárti üzenet. Azért van benne minden, mert ettől lesz hiteles, hiszen Petőfiéket valóban ezek a témák foglalkoztatták akkoriban.
Az ELTE-n művészettörténetet, művészetfilozófiát, színház- és filmesztétikát hallgattam, s ebből is diplomáztam. Ott belénk verték, hogy az igazi klasszikusok bármely korban képesek az adott kornak szóló releváns üzenetet közvetíteni, akár több száz év távolából is. A Hamletbe nem kell beleírni egyetlen plusz mondatot sem ahhoz, hogy bárki, bárhol a világon ma megnézi, az a saját életével vagy az őt körülvevő világgal kapcsolatban konzekvenciákat vonhasson le belőle.
Hiszem azt, hogy mi úgy nyúltunk Petőfi, Szendrey Júlia vagy a márciusi ifjak személyéhez és történetéhez, hogy az nem megosztó. Persze akadnak a filmben fiktív jelenetek bőven, de ezek sem öncélúak. Nem hinném, hogy Vasvári Pál kikérné magának, miért csináltunk belőle egy szerethető bonvivánt, a női szívek megdobogtatóját. A fikció csupán arra szolgál, hogy megemelje a szereplőinket, s egyben átélhetőbbé tegye az 1848-as valóságot.
Látsz közös pontot magadban és Petőfiben?
A kapcsolatom Petőfivel a 80-as évek legelejére nyúlik vissza. Édesapámnak komoly könyvtára volt, rajongott a magyar irodalomért. Nyolcéves lehettem, amikor a kezembe adott egy kicsit megkopott, bordó Petőfi összest. Azt hiszem a Falu végén kurta kocsmát olvastam tőle először. Egy pillanat alatt beleszerettem a világba, amit megteremtett, Petőfin keresztül pedig az egész XIX. századi magyar irodalom és történelem a rajongásom tárgyává vált.
Hogy mi van meg bennem Petőfiből? Akad néhány dolog. Sokszor fejjel megyek a falnak, néha akkor is, amikor nem biztos, hogy kellene. Erős igazságérzet dolgozik bennem, a végtelenségig tudok küzdeni az igazamért. Nagyon tudok lobogni ügyekért, és én is rajongok a hazámért, a történelmünkért és azokért az emberekért, akik nélkül nem létezne a mai Magyarország.
A nagy igazságérzeted nem hoz bajt rád?
Van, hogy meg tudom bántani az embereket. De ha elvetem a sulykot, tudok bocsánatot kérni.
Petőfi is tudott?
Ő nem. Rá is ment a barátsága Jókai Mórral, mert annyira nem szívelte, hogy Jókai a nála idősebb Laborfalvi Rózába szerelmes. A végletekig elment, csak hogy megakadályozza ezt a szerelmet, és ezért sosem kért a barátjától bocsánatot. A filmben – Vasvári szájából – el is hangzik egy pikáns megjegyzés e témában.
Az emberi hibáit, gyarlóságait is megmutatjátok a filmben? Ugye nem csak szoboravatás lesz?
A Most vagy soha! huszonnégy óra történéseit tárja elénk. Viszonylag kevés a terünk arra, hogy kibontsuk Petőfi figuráját és megmutassuk, hogy hol ilyen volt, hol olyan. Ez a 24 óra a szabadságharcról szólt, ez a nemes ügy állt a középpontban. Ezzel együtt a film Petőfije nem lesz egysíkú. Látni fogjuk, hogy szerelmes és rajongva imádja a feleségét, de a hazájáért és a szabadságért legalább ennyire lángol. Ezen a napon tudja meg például, hogy Júlia állapotos és gyermeket vár, de azt is, hogy Bécsben kitört a forradalom és a diákok közé lőttek.
Tényleg ezen a napon tudta meg, hogy Júlia állapotos?
Március tizenötödike után pontosan kilenc hónappal, december 15-én született meg Petőfi Zoltán, így feltételezhető, hogy ezekben a napokban fogant. Valószínűleg ekkortájt már készültek a gyerekvállalásra, de ennyi szabadságot íróként szerintem megengedhetünk magunknak, ugyanis a karakterükbe és a történetükbe mindez tökéletesen beleillett. Fontos volt számunkra, hogy a márciusi ifjak ne papírmasé karakterek legyenek.
Nem szobrok ők, akik márványtalapzatról néznek le ránk, hiszen akkoriban még csupán huszonéves srácok voltak, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogyan is kell forradalmat csinálni. Nem tudták, hogy a tettük később milyen súllyal bír majd. A saját bőrükön tapasztalták meg, milyen az, amikor egy vers szikraként lángra lobbant egy teljes nemzetet. Azt mutatjuk meg, hogyan válik Petőfi népvezérré 24 óra leforgása alatt. Ha ezek a fiúk ma lennének fiatalok és itt élnének köztünk, jó lenne a baráti körükbe tartozni. Ezt az érzést szerettük volna visszaadni. Mennek a szívük után, mert az diktálja nekik, hogy mi helyes és mit kell tenniük, és néhányan közülük bizony életüket adják a hazáért.
Zavar téged, ha a Most vagy sohát kurzusfilmként emlegetik?
Igen. Tudom, gyermeki naivitás részemről azt gondolni, hogy az ember várhat bármiféle méltányosságot a közélet szereplőitől. Amikor a Kincsem készült, eleinte azt is kurzusfilmezték, mert a Vajna-éra legdrágább filmje volt, pedig Herendi Gábornak annyi köze van ehhez a kurzushoz, mint nekem a harangöntéshez. Nálunk mindenkire rámondanak mindent, de miután több mint 450 ezren nézték meg a Kincsemet moziban, hirtelen mindenki elhallgatott.
A magyar filmek 99 százaléka évtizedek óta állami pénzből készül. Azok is, amelyekre ezer ember kíváncsi, és azok is, amelyekre bemegy több százezer néző. Érdekes módon azokon a súlyos milliárdokon soha senki nem lovagol, amit tucatnyi olyan filmre költöttek el, amelyekre aztán a kutya se volt kíváncsi. Ha valami pénzkidobás, akkor ez az.
Azt reméljük, hogy a Most vagy soha! olyan film lesz, amit majd húsz, harminc vagy negyven év múlva is lead majd a tévé a nemzeti ünnepen, és bármikor megnézhető lesz az akkor éppen aktuális streamingszolgáltatónál. Reméljük, fel tudnak majd nőni olyan nemzedékek, akiknek az életében ez egy közös kulturális pont lesz, mint amilyen az én generációmnak volt az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob vagy a sorozatok közül a Fekete város és az Abigél. 1990 óta nagyon kevés ilyen típusú közös filmélményt kapunk a magyar történelem korszakairól, és ez baj. Most végre elindult valami.
Ezek szerint a Most vagy soha! nemzetegyesítő szereppel is bír?
Petőfi személyén keresztül rá lehet mutatni, hogy mi volna a nemzeti minimum. Ez egy kis ország – bár a történelmét, a kultúráját tekintve óriás –, jó lenne, ha volnának közös ügyeink. Bizonyos dolgokban túl kell látnunk a napi pártpolitika bugyrain. Nem hinném, hogy bármelyik oldal szavazója számára bántó, hogy egy igényes filmben bemutatjuk a XIX. század ezen szakaszát.
Forrás: Fórum Hungary
Szerinted léteznek még ilyen közös ügyeink a jelenben is, vagy már csak a múltban lehet keresgélni őket?
Hogy egy nagyon aktuális témát hozzak fel, ilyen közös ügy most az is, hogy mit gondolnak a magyar emberek a pedofíliáról, a gyerekeink minden áron való megvédéséről. Úgy látom, a magyar társadalom egy emberként mutatta meg – nagyon helyesen – az elmúlt néhány nap során, hogy van olyan vörös vonal, amit senki sem léphet át. De a normalitás zsinórmértékével gondolkodunk arról is, hogy nem szabad szélesre nyitni a határainkat, hogy azután ellenőrzés nélkül, tömegével jöhessenek ide – ki tudja, milyen szándékkal – emberek a szélrózsa minden irányából.
Persze, ha ezt a témát a pártpolitika szintjén hozod fel, azonnal megosztóvá válik, de szerintem, ha a szavazópolgárt kérdezed, ebben azért nagyjából egyetértünk. És nem hinném, hogy van olyan normális magyar ember, aki például ne volna büszke az olimpiai vízipóló-válogatottunk sikereire, vagy éppen Karikó Katalin és Krausz Ferenc Nobel-díjára. De tény, hogy a múltban és a jelenben is több ilyen ügyre volna szükség. Tele van a magyar történelem nagyon szép és dicső, na és persze tragikusan drámai pillanatokkal, és szerintem mindkettőt meg kell mutatni. Ezért dolgozunk már egy éve a mohácsi csatáról szóló filmtervünkön is.
Nem ellentmondásos, hogy míg filmesként a közös pontokat keresed a magyarságban, a politikai tevékenységed – például a Megafon révén – inkább konfliktuskereső?
Nem keresem a konfliktusokat, csak hiszek valamiben és azt őszintén, sokszor karcosan elmondom. A Megafon egyik alapítójaként azt gondolom, hogy az egyetlen jó ügyet képviseljük, mégpedig a hazánk ügyét. Persze lehet ezzel vitatkozni, láthatja ezt bárki teljesen másképp, én azért csinálom, mert hiszek ebben. Szerintem az ember a hazájáért sokféleképpen tehet. A filmkészítés számomra talán a legszebb módja ennek. Ha választhatnék, egész hátralévő életemben – reggeltől estig – filmeken gondolkodnék, kutatnám az ezzel kapcsolatos történeteket, és aztán meg is valósítanám őket.
Anyagilag valószínűleg már most is megtehetnéd ezt.
Igen, ugyanakkor azt gondolom, hogy a közélet ütközeteiben még szükség van rám, dacára annak, hogy ez az egyik oldal számára rendkívül ellenszenves. Sok olyan dolgot mondok ki, amit mások talán nem mernek, és bizony sok emberben a hozzám hasonlóak tartják a lelket. Anélkül, hogy hozzá hasonlítanám magam: Mikszáth is beült a parlament soraiba, megosztó politikai tárcákat is írt, miközben a magyar irodalom maradandó alkotásain dolgozott. Többfélék vagyunk, és az énünknek nem minden oldala teljesen egyforma. A közéleti harcos is én vagyok, ahogy a magyar történelemért elfogultan rajongó filmes is.
Sokat kritizáltad korábban a Vajna-korszak filmfinanszírozási rendszerét. Azért tudsz mondani nekem három olyan filmet ebből a nagyjából tíz évből, ami elnyerte a tetszésedet nézőként?
Nehezet kérsz. Megmondom őszintén, a magyar filmesek jelentős részének motivációit nem értem. Bizonyára az én hibám, de nehezen viselem, amikor a filmkészítés a rendező vagy a forgatókönyvíró számára pusztán egy öngyógyító, pszichológiai csoportterápia, többnyire állami pénzen előadva. A bántóan öncélú, üres művészkedések egy centivel sem viszik előbbre a világot.
Fotó: Neményi Márton
Egy film feladata lenne előrevinni a világot?
Jobbá tenni a világot, mindenképpen. Főleg mostanában, ebben a tudatosan hőstelenített korban. Hiszek abban, hogy minden filmnek emelnie kell a nézőt érvényes üzenetekkel és katarzissal, amitől az alkotók jelentős része retteg, mint ördög a tömjéntől.
Az olyan nagy nemzetközi sikereinkről, mint a Saul fia vagy a Testről és lélekről mit gondolsz?
A Testről és lélekrőlt nem szerettem, hosszan tudnám sorolni, hogy miért. A Saul fiában átütő erejű volt az ötlet, ahogy a szubjektív kamerát használták az alkotók, amivel végigkísérték a történetet. Annak a filmnek volt küldetése: hogy két kézzel felrázza és „felpofozza” az embert, és ezt a szerepét bizony betöltötte. De a magyar filmek többsége nem ilyen. Megőrülök azoktól a magyar alkotásoktól, amelyekben öncélú, szocióba oltott nyomorpornóként azt kell néznem, hogy a magyar nép alávaló alkoholistákból és kiröhögni való vidéki bunkókból álló banda. Ezen „szórakozunk” több évtizede. Én az ilyen filmektől eret vágok, ha rajtam múlna, egy forintot nem költenék rájuk.
Megkockáztatom, hogy az elmúlt harmincnégy évben a magyar mozifilmek 70 százalékát csöndesen a kukába lehetne dobni, észre sem venné senki.
Ezek szerint a társadalom perifériáján élőkkel a filmeseknek nem kellene foglalkoznia?
Nem így kellene velük foglalkozni. Elég volt már abból, hogy a filmszakma állandóan görbe tükröt akar tartani a magyarok elé. A magyar filmek jelentős részét nézve az jön le rólunk, hogy mi egy huszadrangú, lúzer nemzet vagyunk itt Európa kellős közepén. Ez biztosan nem szolgálja a magyar társadalom szellemi épülését. A Monty Python is kiröhögi a briteket, de közben az elmúlt 80 évben a brit filmipar minden történelmi hőstörténetet, korszakot filmre vitt már, akad, amit többször is.
Ha egy nemzet tisztában van már a saját történelmével, értékeivel, akkor jöhet az önirónia. A magyar filmkészítők jelentős része be van oltva az ellen, hogy megmutassa, kik is vagyunk mi, magyarok valójában, mit is jelent több mint ezer esztendő történelmének nekivetni a hátunkat. Engem mérhetetlenül felháborít, hogy míg a Viszkis rablóról született már mozifilm, József Attiláról, Radnóti Miklósról vagy épp Hunyadi Mátyásról nem.
Fotó: Neményi Márton
Az említett film nagy sikert aratott, szerették a nézők.
Ha Antal Nimród – akit remek alkotónak tartok – tiszta szándékkal történelmi filmet készítene, arra is vevő lenne a közönség. A nézők ki vannak éhezve a magyar filmekre, nagy felelősség, hogy mit adunk nekik.
Nem lehet, hogy az antihősök izgalmasabbak a hősöknél?
Ebben a kibillent világban épp az antihősök kultusza tombol, hozzájuk ugyanis mindig könnyebb felzárkózni. Joker pszichopata, moral insanity típusú figurája mégis csak annak fénytörésében nyerhet értelmet, ha ismerjük az ellentétpár Batman morális karakterét. Egyik sincs a másik nélkül. Ne értsd félre, egyik kedvenc sorozatom épp a Peaky Blinders, ami tele van példaképnek nehezen nevezhető karakterekkel, de előttük láttunk már ezer filmet és sorozatot az angol történelem megannyi hőséről és korszakáról. Ez bizony fájóan hiányzik nálunk. Tőlem aztán készülhet film a Viszkis rablóról is, de előbb tömegével mutassunk valódi hősöket! Mint ahogy a Semmelweis most megmutatta.
A Semmelweis sikere a Most vagy soha! számára is jót jelent?
Jó azt látni, hogy a nézők még mindig szeretik a kosztümös filmeket, szeretnek magyar sikertörténeteket nézni, mert jó érzés büszkének lenni rájuk. A 300 ezer néző pedig óriási áttörés, a Covid ugyanis lefelezte a jegyeladásokat.
Hasonló nézőszámmal már elégedett lennél?
Nem lennék csalódott.
Ugye nem lesz kötelező elmenni rá az iskolásoknak?
Mi ilyesmit biztosan nem szervezünk. Február vége felé lesz néhány ingyenes vetítés pedagógusoknak, de ez nem egyedi eset, más filmekre is meg szokták hívni őket a filmforgalmazók és a színházak is. A részünkről nincs olyan elvárás, hogy cserébe diákcsoportokat szervezzenek. Ha valamelyikük mégis úgy gondolja, hogy a film illene a tantervbe, örülni fogunk, ha elmennek rá együtt moziba. Egyébként nagy baj lenne, ha a Most vagy soha! nézettségi adatai azon múlnának, hány busznyi diák ment el rá. Régóta beszédtéma a filmünk, bízunk abban, hogy nagy lesz iránta az érdeklődés.
Most itt ülünk az irodádban a Budai Várnegyedben. Érdekelne, hogy az a fajta élet még működik számodra, hogy kiugrasz egy mezei kávézóba vagy csak sétálsz egyet az utcán, vagy ez már nem fér bele?
Vidéken még úgy-ahogy, Budapesten egyre kevésbé. Itt csak a bejáratott helyekre megyek, célirányosan oda, ahol dolgom van.
Nem üldözési mániám van, hanem rossz tapasztalataim.
A 22-es választási kampány körüli időszak nem volt egy sétagalopp a családomnak, drága árat fizettünk érte. Halálos fenyegetéseket kaptunk – a feleségem és a gyerekek is –, napi szinten vegzáltak bennünket. És nem csupán arctalan Facebook-huszárok, voltak sokkal komolyabb atrocitások is. Nem hiszem, hogy a közéleti szerepvállalással ennek együtt kellene járnia. Sok történetet tudnék mesélni, de nincs kedvem mártírkodni…
Fotó: Neményi Márton
Arra sosem gondoltál, hogy a családod vagy a saját lelki egészséged érdekében kiszállj a közéletből?
Eddig a negatívumokról beszéltem, de az éremnek van egy másik oldala is. Rengeteg patrióta kedvel és figyel a mondandómra a közösségi médiában, vagy amikor országszerte előadásokat tartok a XX. századi kommunista évtizedek történetéről és szörnyűségeiről. Amikor 2002-ben a Fidesz elveszítette a választásokat, éveken át jártuk az országot művészekkel, közéleti emberekkel, politikusokkal, hogy tartsuk a sajátjainkban a lelket.
2010-ben nem véletlenül jött össze a kétharmad, hanem azért, mert együtt megdolgoztunk érte.
Nem szívesen szállnék ki ebből, és talán ezek nagy szavak, de úgy érzem, a hazának, a nemzetnek, a jobboldalnak szüksége van rám. Amíg így érzem, teszem a dolgomat…
A Most vagy soha! március 14-től lesz látható a mozik műsorán.
Ördög Nóra beszólt Krausz Gábornak – sérelmezte, hogy ő kimaradt
10 dolog, amit tudnod kell a Primarkról a budapesti nyitás előtt
Gyászol az angol királyi család, váratlan tragédia történt
Kifogták a Tisza-tó legnagyobb tükörpontyát
Harry herceg elsírta magát III. Károly döntése miatt, igazi arculcsapásként élte meg
„Nem hozhatják le a férjem testét az Everestről!” – mondja Suhajda Szilárd felesége
3 csillagjegy, aki rengeteget költ
