nlc.hu
Sztárok
Stana Alexandra zsűri lesz

Először ül zsűriszékbe Stana Alexandra: „Eddigi életem során minden alkalommal engem zsűriztek”

Igazi sztárzsűri előtt gurulhatnak le a Tabánban a Red Bull Ládaderbi vagány járgányai. Június 30-án, 16 év után tér vissza Magyarországra az ingyenes rendezvény, ahol a kreativitás, a sebesség és az őrült ötletek együttesen próbálják majd kivívni az ítészek maximális pontjait.

16 éve vehettünk részt utoljára Ládaderbin Budapesten. Most visszatér az egyik legőrültebb Red Bull esemény, amelyen saját meghajtású, házi készítésű kocsik mérkőznek meg egymással. Június 30-án a Tabán lejtői szolgáltatnak helyszínt a kreatív mérnökzsenik autókülönlegességeinek. A leadott nevezések közül kiválasztott csapatok már készülnek a futamra, ahol a lelkes budapesti közönség és az öt fős sztárzsűri előtt kell majd jól teljesíteniük. A zsűri elnöke Kajdi Csaba lesz, mellette Dobos Evelinnel, Stana Alexandrával, Szujó Zoltánnal és Tótka Sándorral találkozhatunk a döntnökök csapatában.

Red Bull Ládaderbi 3

Fotó: “Fass und Furious” race the Red Bull

Szeretem a jó autókat, az Oldtimer versenyeket, többször jártam már a Grand Prix-n, de ilyet még garantáltan nem láttam. Pár éve a Red Bull Röpnapon is zsűriztem, és azt baromi humoros, jó hangulatú eseménynek tartottam. Szeretem ezeket az ötletes rendezvényeket. A Röpnapon repülni kellett – bár volt olyan gép, ami úgy süllyedt el, mint a nyeletlen balta –, a Ládaderbi esetében is az lesz a menő, ha működik is az autó, amellett, hogy kreatív a megvalósítása. És fontos, hogy vicces legyen a produkció, hiszen egy ilyen rendezvény célja a szórakoztatás” – mondta Kajdi Csaba.

Eddigi életem során minden alkalommal engem zsűriztek, most egy kicsit én is lehetek a másik oldalon és bár tudom, hogy az ítészek munkája mindig nagyon nehéz, elképesztően izgatott vagyok. Alig várom, hogy megcsodálhassam a különleges alkotásokat!

 – mondta Stana Alexandra táncosnő.

Nagyon izgalmas kezdeményezésnek tartom a Ládaderbit, még akkor is, ha ez azért nem tekinthető klasszikus autóversenynek” – mesélte lelkesen Szujó Zoltán. „Abból a szempontból azonban ízig-vérig verseny, hogy egy adott szabályrendszerben kell jobbnak lenni a többieknél. E tekintetben nem különbözik a Forma-1-től vagy a rali világbajnokságtól. Már alig várom azt a pillanatot, amikor az izgalmak hevében a zsűriasztalnál bekapcsolódik rajtam a »kommentátor-gomb«, és magamban – vagy akár félhangosan, jól összezavarva a többi zsűritagot – elkezdem közvetíteni az eseményeket…

Hogy ki ér leggyorsabban a célba, csupán egyetlen szempont, amik alapján pontot kapnak a csapatok. A zsűri ugyancsak értékelni fogja a járműtervezés kreativitását, valamint a versenyzők futam előtt bemutatott performanszát, amelynek része lehet tánc, jelmez vagy bármilyen showelem. A lényeg, hogy nagyot szóljon és minél szórakoztatóbb legyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top