nlc.hu
Sztárok
Kis híján verekedés tört ki a Való Világ villájában

Olyannyira elszabadult a szájkarate, hogy kis híján verekedés tört ki a Való Világ villájában

Ha nem lettek volna ott a kamerák és a villa szigorú szabályzata, VV Noémi szerint biztosan tettlegességig fajult volna a szájkaratéja VV Dorkával.

Vasárnap este megtörtént a Való Világ 12. évadának első párbaja, ahol a villalakók VV Dorkára pakolták a legtöbb jelet, aki úgy döntött, hogy VV Noémit viszi magával párbajozni. 

Való Világ logó

Való Világ (Fotó: RTL)

Ezek után érthető, hogy óriási a feszültség a lányok között, akiknél már szinte az első perctől fogva nem volt meg a szimpátia. Dorka ugyanis kifejtette, hogy azért esett Noémire a választása, mert aljasnak és hazugnak tartja őt, nem is jöttek ki valami jól, időről időre mindig odaszúrtak egymásnak valamit. 

A lányok végül azt a feladatot kapták, hogy bokszolják le szombat este a köztük levő feszültséget, ami végül majdnem tettlegességig is fajult. A lányok igazi bokszkesztyűben, bokszolók módjára vonultak be a ringbe, ahová VV Kikidi és VV Dudu készítette fel őket. Noémi meg is jegyezte, hogy „amúgy egyszer szívesen kiütné Dorkát”

Azonban nem verekedniük kellett, hanem egy szópárbaj keretein belül összecsapniuk, ahol eleinte Dorka kapta Noémitől az ívet, a lány ugyanis mindent a fejéhez vágott, szóhoz sem hagyta jutni ellenfelét. A következő körben több se kellett Dorkának, ordítva csapott vissza ellenfelének, kifáradhatatlanul vágták egymás arcába a sérelmeiket. 

Szájkaratéjuk olyannyira elfajult, hogy szinte egy hajszál választotta el a lányokat a cicaharctól.

Hevesen vert a szívem, ideges voltam… nem szeretem az ilyen szituációkat

– mondta Noémi, aki nagyon felhúzta magát szópárbaj közben. Végül őt is hirdették ki győztesnek. A lány később Reninek meg is jegyezte, hogy ha nem a villában zajlott volna le mindez, akkor biztosan megütötte volna Dorkát.

Via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top