nlc.hu
Sztárok
Verebes István: „6 éve hallókészülékre van szükségem, anélkül semmit nem hallok”

Verebes István: „6 éve hallókészülékre van szükségem, anélkül semmit nem hallok”

Először beszélt erről a Jászai-díjas színész-rendező.

Verebes István 40 év után vállalt újra filmszerepet: a Királytalálkozó című filmben Szilézia idős fejedelmét alakítja. A forgatás kapcsán a 75 éves színész-rendező bevallotta, hogy már évek óta hallókészülékre van szüksége. A szerkezetet napközben használja, ezért éjszaka tölti. A filmforgatáson azonban mindez felborult, mivel esti jelenetei is voltak, ez pedig olykor kellemetlenséget okozott számára – írja a Blikk.

Verebes István

Verebes István 2023-ban Vágó István nyilvános búcsúztatóján – Fotó: MTI/Lakatos Péter

“Nagyjából 6 éve van szükségem hallókészülékre, mert anélkül semmit nem hallok. (…) Az esti jelenteknél is muszáj volt használnom, így napközben töltöttem. Elég kellemetlen volt, hogy egész nap hiába szóltak hozzám, nem hallottam semmit” – mesélte Verebes, aki kifakadt a szerkentyű árán. “A készülék állami támogatással együtt 600 ezer forintba kerül. Nem tudom, egy átlag nyugdíjas ezt hogy tudja magának megengedni” – jegyezte meg.

A Heti hetes egykori sztárja arról is beszélt a bulvárlapnak, hogy a forgatást összességében nagyon élvezte, de elfáradt abban a 7 napban, amíg az ő jeleneteit vették fel.

Bevallotta, mostanában keveset mozdult ki szűkebb környezetéből munka miatt: “Ha olyan az ajánlat és a körülmények, hogy felkelti az érdeklődésemet, akkor még meg lehet győzni, bár egyre nehezebben. A lelkesedésem már nem a régi.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top