„Engedd el!” – ezt a tanácsot minden ember számtalanszor hallhatta már az életében. Persze, aki éppen egy fájdalmas szakításon, karrierválságon, családi vagy egészségügyi problémán megy keresztül, annak ez a mondat inkább csak afféle üres frázisként hat, semmint hasznos tanácsként. Hiszen, ha az ember úgy érzi, hogy összedőlt körülötte a világ, nem tudja ezt a tényt csak úgy egyszerűen „elengedni”…
De mit lehet tenni akkor ezekben az esetekben, amikor az ember úgy érzi, hogy az egész világ ellene van? Hogyan lehet megküzdeni a saját démonjainkkal és gondolatainkkal, amikor úgy érezzük innen már biztos nincs tovább? Ezt a témakört járja körbe könyvében Péterfi Judit, személyes hangvételű, számos magánéleti tapasztalatot és titkot feltáró írásában.
Péterfi Judit riporter-műsorvezető saját sorsának hullámvasútjára ülteti fel az olvasót
Judit könyvében tisztázza, hogy nem azért kezdte el kiírni magából a dolgokat, mert a keserűség vagy az elveszettség érzése szólt belőle, hanem egyszerűen elege lett a megemésztetlen pakkokból, a határok meg nem húzásából, az elfojtott és ki nem mondott problémák fullasztó létéből. Mikor pedig ténylegesen megszületett benne az elengedésre való igény, már csak az eszközöknek volt híján. Így hát olyan sikeres és nagy koponyáktól kért segítséget hozzá, mint Csernus Imre, Daubner Béla, Dudits Dénes, Feldmár András, Iványi Gábor, Máté Gábor és Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa).
Nem szeretném, ha sajnálattal néznének rám, egyáltalán nem ez volt a célom. Inkább elfogadással, hogy én is olyan vagyok, mint mindenki más.
– árulta el könyvének bemutatóján Szily Nórának.
Az ok, amely írásra késztette
Judit könyvében elárulja, hogy rengeteg minden történt vele az elmúlt évtizedekben, amelyekre sorra azt a tanácsot kapta, hogy: „Engedd el!”. Ő azonban nem tudott lecsendesedni, és ha valaki elolvassa a könyvét rájön, hogy hogyan is tudott volna, hiszen számos akadályt sodort elé mindig az élet. Eleinte több televíziónál is dolgozott, ahol műsorvezetéssel és televíziós újságírással foglalkozott, végül pedig egy választási kampányban dolgozott, ahol sajtófőnök volt. A választást azonban 2022. április 3.-án elvesztették. Mindezek után pedig a magánélete is darabjaira hullott.
Borzasztó nagy traumán mentem keresztül abban az évben. A választást elbuktuk. Szakítottam a párommal, azzal az emberrel, akitől én azt hittem, hogy családom lesz, de a párom már nem vágyott családra. Kimondtam, hogy akkor felállok és megyek tovább, nincs más út. Majd jött egy betegség is, ráadásul a méhemet betegítettem meg.
– vallotta meg könyvében Dr. Máté Gábor pszichoterapeutának.
Péterfi Judit és Szily Nóra az Engedd el! – Szabadulás a lelki terhek fogságából című könyv bemutatóján
A kezdetek
Judit kíméletlen őszinteséggel ír könyvében karrierjének kezdetéről és a mai média helyzetéről is. Gyakorlatilag faltam a sorait, hiszen az elmúlt 10 évben én is ebben a körben mozogtam, de érdekesek lehetnek gondolatai és meglátásai azok számára is, akiket vonz a kulisszák mögötti világ.
Sokan ugyanis csak a fényt, a csillogást és a pénzt látják a tévézésben, valahogy elfeledkezve arról, hogy azok az emberek, akik a háttérben munkálkodnak éjt nappallá téve dolgoznak, családi eseményeket, esküvőket, ballagásokat, születésnapokat kihagyva. Egyes helyeken pedig mindezt baromi kevés pénzért és még kevesebb megbecsülésért. A médiában dolgozni ugyanis nem olyan, mint a multik világa. A túlóráért nem jár kompenzáció, inkább úgy hívják: kiváltság.
Juditot édesanyja sodorta a pályára, ugyanis beíratta őt egy médiaiskolába azzal a reménnyel, hogy kislányából egyszer majd tévés bemondó lesz. Judit bevallotta könyvében, hogy édesanyja vágyálma szinte felőrölte, hiszen aki belelát ebbe a világba, az rögtön tudja, hogy nem csak tehetségesnek kell lenni az önmegvalósításhoz. Könyvében számos kulisszatitkot is megosztott arról, hogy hogyan néz ki ez a világ.
Keservesen nevettem azon, amikor egy nagyon ismert műsorvezető azzal haknizott, hogy ő bizony végigjárta a ranglétrát, és így lett gyakornokból műsorvezető. Nem kérdés, egy, maximum két év alatt jutott el erre a szintre, de azt elfelejti hozzátenni, hogy az adott tévénél a legnagyobb producerek egyike épp a férje volt.
– tárja fel a meztelen igazságot, majd hozzátette, hogy nem mondja, hogy néhányan azok közül, akik ilyen úton kaptak lehetőséget nem bizonyították be, hogy alkalmasak lennének a megkapott pozícióra, csupán, amikor a karrierjükről kérdezik őket, ezeket az összefüggéseket valahogy mindig kihagyják a felsorolásból.
De megosztott egy olyan történetet is, amikor egy riporter hangosan kurjongatva érkezett a szerkesztőségbe, hogy milyen dögös lányokat látott egy szépségkirálynő-választáson. Judit leírja, hogy a vezetőség azonnal kivágódott az irodából, hogy meglessék a csinos lányokat, akik közül az egyik versenyző pár nappal később már náluk kezdett dolgozni, nem sokra rá pedig már pontosan ugyanazt a munkakört töltötte be, mint az évek óta a szakmában robotolók.
A riporter-műsorvezetőnő mindenkori célja: hatással lenni a társadalomra és formálni a közízlést
Az “armageddon”
Persze ez még nem minden, amit Judit szerint a médiáról érdemes tudni, a könyvet tovább olvasva ugyanis rájövünk, hogy van még mit kifejteni a téma kapcsán. És az ám az igazi, hogy az ő szavaival éljek: „armageddon”.
Sok egyéb mellett beszél például arról – Tilla egy erről szóló nyilatkozatát is beleszőve -, hogy ha egy műsorvezető állományban van egy tévénél, akkor többnyire ők mondják meg, hogy milyen műsorokat kell az adott műsorvezetőnek bevállalnia. Így hát felnyitotta a szemeket, hogy van olyan is, hogy ezek a hírességek kénytelenek olyan produkciókra is igent mondani, ami számukra kellemetlenek, kínosak vagy éppen megalázóak.
Judit elárulta, sokszor az igazságérzete tombolt, az erkölcsi belső iránymutatója kiakadt ezért műsort váltott, feladott egy-egy pozíciót, nem maradt benne méltatlan helyzetekben. Célja mindig is az volt, hogy minőségi tartalmat készítsen. Könyvében is számos arcpirító társadalomkritikát találunk.
„Bármibe fogtam, mindig az a cél lebegett előttem, hogy létrehozzak valamit, ami előremutató, talán ami valahol a kor lenyomata, vagy hasznos pillére lehet a társadalomnak”
– fejtette ki könyvében a riporter-műsorvezető, akinek nevéhez olyan műsorok fűződnek, mint a Magánszféra, Privátszféra, Sikerszféra sorozat.
Ez azonban a médiában a nehezebb út… Judit a könyvbemutatóján is azt hangsúlyozta, hogy rengeteget küzdött azért, hogy forgatni tudjon. A lehetőségeket ugyanis azok kapták meg, akik tartalom és üzenet nélküli műsorokat álmodtak meg.
Van, amit nem lehet csak úgy „elengedni”
A médiában folyó kizsákmányolás és igazságtalanságok már épp elég gondot és „engedd el!” tanácsot generálhatnak egy ember életében, Juditnak azonban még mindezeken kívül is volt mivel küzdenie. Édesanyjánál ugyanis rákos megbetegedést diagnosztizáltak, a betegség a tüdejét és a csontjait támadta meg, 12 évvel ezelőtt el is vesztette őt.
Egy gyermek számára az édesanyja halála az egyik legfájdalmasabb dolog a világon, pláne akkor, ha úgy látja őt szenvedni, ahogy e könyv szerzője is látta. A pofonok azonban nem, hogy csillapodtak volna, de látványosan meg is szaporodtak az édesanyja halála után, amelyek csak megerősítették abban, hogy takarja el az érzelmeit. Zuhanását pedig az azt követő szakítás, kampány és betegség idézte elő. Bár sokan igyekeztek segíteni Juditnak ebben az időszakban, igazán hasznos tanáccsal csak kevesen szolgáltak.
Sikítófrászt kaptam, mégis csendben tűrtem, amikor közhelypuffogtatásba lendültek kéretlenül sokan azok közül, akikkel megosztottam a legbelsőbb vívódásaimat. Engedd el így, úgy, amúgy. Nem jól csinálod. Az a baj veled. Te hibád. Nem, az a módszer jó. Ne azt, ne úgy. Nem akarod eléggé. Görcsös vagy.
A könyv írónője mindenért rengeteget küzdött az életben
Politikai csavar
Judit könyvének egy következő szakaszához érkezve apró részletességgel fejti ki mindazt, ami 2022. április 3.-a előtt történt a kampányidőszakban. Kétségtelen, hogy rengeteg mindenbe alaposan belelátott, hiszen az volt a feladata, hogy segítsen valakit a kommunikációs területeken megszerzett ismereteivel, akit az ellenzék miniszterelnöknek szánt.
Ha az ember elvállal egy ilyen pozíciót, az hatással lesz az életére, ezt a könyv írója is pontosan tudta. Úgy fogalmazott, azért vállalta el ezt a szerepet, mert a médiában már nem volt hova tovább, elfogyott a tér, hogy olyan tartalmakat gyártson, ami pozitív irányba változtathatná a közízlést. Őt magát viszont egy magasabb cél hajtotta, ami nem más, mint az, hogy egy olyan ország megteremtésében segédkezzen, amiben a következő generációk boldogabban élhetnek majd.
Elképesztő részletességgel írta le, hogy milyen akadályokba ütköztek a kampány során, azt azonban még döbbenetesebb volt olvasni, hogy mi történt utána. Mint fogalmazott, bár az eredmény kiderüléséig rengetegen felkeresték, a bukást síri csend követte.
„Hány és hány ismert ember hívott telefonon különböző ügyekkel! Volt, aki a kolléganőm telefonján, mert sejtette, hogy az enyémet lehallgatják. Szidták a kormányt, dobálták a leleplező ügyeket, rendszerváltásért nálunk kopogtattak, amit nem is értettem. Hogy arccal bármibe is beleálltak volna? Semmiképp.
„A nevüket sem adták, féltették a megélhetésüket, a szponzoraikat, a családjukat, de tőlem az ügyeik felvállalását várták. Én mindent áldozzak be, ők hagytak menekülőutat maguknak, és csendben távoztak is gyorsan azon az áprilisi éjszakán. Követelőztek, fenyegettek, ha nem intézkedem…” – írta meg könyvében Judit, aki azt is elárulta, hogy egy ismert hölgy végleg leírta magát nála, ugyanis végig a háttérből az ellenzéknek kampányolt, majd a vereség után már a miniszterelnökünk lányának a gyerekruhabolt-megnyitóján fotózkodott.
Judit nem tagadja, hogy átformálta őt ez az időszak, ugyanis ezek után eldöntötte, hogy ő már nem akar egyik oldal felé sem húzni. Elhatározásában az is segítette, hogy mindenki egy pillanat alatt eltűnt mellőle, akiről kiderült, hogy érdekember volt. El is döntötte, hogy soha többet nem szeretne elvállalni többet hasonló feladatot, ugyanis másban van már a hite. Létrehozott egy szervezetet, ami a médiaműveltség fejlesztésével foglalkozik hátrányos helyzetű térségekben.
Ismerd meg magad
Judit könyvében nem győzi hangsúlyozni, hogy az elengedés – nevezzük inkább feldolgozásnak vagy elfogadásnak -, egyik legfontosabb eleme talán az, hogy megismerjük önmagukat és a saját traumáinkat, amelyek azzá formáltak bennünket, akik most vagyunk. Ez a folyamat azonban nem egyik percről a másikra történik, komoly munkát kell beletennünk.
Soma Mamagésa szerint az elengedéstől azért félnek oly sokan, mert a legnagyobb félelme az embereknek a halálfélelem. Az elengedés pedig valahol egy kis halál.
Dr. Csernus Imre szerint a legfontosabb az, hogy az ember csakis saját magának akarjon megfelelni, senki másnak. Azt azonban nagyon nagy problémának tartja, hogy egy jó ideje az emberek instant megoldásokat keresnek arra vonatkozóan, hogy gyorsan megszüntessék a traumatizált életüket. Inkább egy jóshoz fordulnak, semmint, hogy bevállaljanak egy kemény pszichológiai terápiát. Aki tehát nem akar megdolgozni érte, az nem fog megváltozni a pszichiáter szerint.
Judit például megvallotta Dr. Máté Gábornak, hogy nagyon sokan bántották azért, mert férfias dolgokat csinál. Míg régen bántották a maszkulin jegyek, ma már elkezdett büszke lenni rájuk, habár ez rengeteg energiájába került. Aki ugyanis az önismeret és az önfejlesztés útjára lép, annak nem lesz egy sétagalopp az út, amíg sikerül átvennie az irányítást a káosz felett.
Én teljesen benéztem önmagamat
– vallotta meg e témával kapcsolatban Judit a könyvbemutatóján.
Judit őszintén mesélt könyvéről a bemutatón Szily Nórának
Összeomló kártyavár
Judit könyvében nem csak a karrierjéről ír részletesen, hanem magánéletét is egészségügyi állapotát is az olvasók elé tárja. Bár az ilyen szintű őszinteség és kitárulkozás szokatlan lehet egy olyan személytől, aki a reflektorfényben éli az életét, Judit elárulta, hogy hisz abban, hogy a sebezhetőségének felvállalásában rejlik a valódi ereje.
Sorait olvasva megtudhatjuk, hogy azért döntött egy útelágazásnál a szakítás mellett párjával, mert érezte, hogy ketyeg a biológiai órája és nagyon szeretne egyszer anyuka lenni. Egy még lángoló szerelmet azonban nem egyszerű csak úgy ˝elengedni”. És Judit bár tudja, hogy benne van a pakliban, hogy vágya nem teljesül, mégsem tudna nyugodtan élni úgy, hogy tudja, nem tett meg mindent álmai elérésének érdekében.
2023 év elején azonban újfent feje tetejére fordult minden. Egy nőgyógyászati vizsgálat során ugyanis egy kisebb gócot találtak a szervezetében, pár hónap múlva azonban nem, hogy enyhült volna a baj, de érkezett mellé egy nagyobbacska probléma is. Azonnali műtétet javasoltak számára.
„Kiégett és életlenedett a kép, a vállamat veregették, hallom-e, ahogy hozzám szólnak, amit felfogni képtelen voltam” – vallja meg könyvében a nehéz perceket, aminek végül happy end lett a vége.
„Csak a szenvedés és a megpróbáltatás nyomán erősödik a lélek…”
Judit könyvének utolsó soraiban Helen Keller tökéletesen megfogalmazott, fentebb leírt gondolatával búcsúzik, amely erőt adhat mindazoknak, akik valamilyen nehézséggel küzdenek az életükben és úgy érzik, egy kis segítség kell nekik ahhoz, hogy el tudják „engedni” azt.
Rengeteg olvasó érkezett a bemutatóra, akiknek Judit könyve erőt adhat
Ha elolvassuk Judit történetét – aminek cikkünkben csak a felszínét kapargattuk, van még benne jóval több is -, megláthatjuk, hogy az életben – úgy, ahogy mindenki másnak is – rengeteg mindenért meg kellett küzdenie. Először azért, hogy újságíró, majd azért, hogy riporter, szerkesztő, felelős szerkesztő majd főszerkesztő, műsorvezető majd producer legyen, később pedig azért, hogy jó sajtófőnök, barátnő és egészséges ember váljon belőle.
Történeteivel és a könyvében megtalálható interjúkkal segítséget adhat mindazoknak, akik az élet bármely területén úgy érzik, elakadtak, és nem találják maguk számára a kiutat. És bár Judit nem tagadja, hogy az öntudatra ébredés fájdalmas, mégis örül, hogy elindult ezen az úton, ugyanis végre le tudta vetkőzni magáról azokat a láncokat, amelyek egészen eddig hátráltatták. Ha pedig nyitott szívvel olvassuk sorait és okulunk belőle, akkor velünk is megtörténhet ugyanez.
