nlc.hu
Sztárok
Kiderült, miért kellett börtönbe mennie Manuelnek

Kiderült, miért kapott közérdekű munka helyett börtönbüntetést Manuel

Egy „régi ügy miatt” vonul fegyházba Manuel, közölte kedden a meglepő hírt a sztár a social mediaban. Most kiderült: lett volna lehetősége közmunkára is, de ő nem élt vele.

Röviden annyi, hogy 2017-ben letartóztattak engem és pár barátom egy maréknyi fűvel, aminek ez lett a vége

– magyarázta Manuel, hogy miért kerül rács mögé.

A Fővárosi Törvényszék megerősítette a Blikknek, hogy valóban az említett ügy miatt kezdi el letölteni a büntetését, a bíróság pedig a kiszabott 80 óra közérdekű munka büntetést 20 nap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre változtatta át.

Manuel

Gödöllei Emánuel, azaz Manuel tavaly ősszel (fotó: Birton Szabolcs/Fotocentral)

Mint kiderült, ennek oka az, hogy a zenész nem végezte el a közérdekű munkát. Dr. Pikali Petra elmondása szerint, amennyiben az elítélt nem kezdi el a közérdekű munkát, akkor a pártfogó felügyelő felkeresi a bíróságot, ahol szabadságvesztéssé változtatják az ítéletet, és ezt már nem lehet ellógni.

Manuelt egyébként egy másik ügyben is elítélték. 2017-ben a társaival feltörte a Noé Állatotthon adománygyűjtő perselyét. Az ezért járó pénzbüntetést Manuel már kifizette, de a kiszabott 50 óra közérdekű munkát nem dolgozta le, pedig több lehetőséget is kapott: besegíthetne a menhelyen vagy szervezhetne gyűjtést az állatotthon részére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top