nlc.hu
Sztárok
A jog szerint vaknak minősül Jake Gyllenhaal

A jog szerint vaknak minősül Jake Gyllenhaal

Hatéves kora óta visel intenzív korrekciós lencsét.

Az Országúti diszkó remake-jének sztárja a Hollywood Reporternek adott nagyinterjút, melyben egy olyan dolgot is felfedett, amiről korábban a rajongóknak nem volt tudomása: kisgyerek kora óta gyengénlátónak minősül, a kontaktlencséi nélkül szinte vak, jogi értelemben annak is számít – írta meg az Index.

Jake Gyllenhaal

Jake Gyllenhaal az SNL egyik szkeccsében (fotó: Lauren Clements/NBC via Getty Images)

Mindezt intenzív korrekciós lencsékkel tudja ellensúlyozni, azonban igyekszik az előnyére fordítani azt is, amikor nem lát. Neki már természetes, hogy reggel, amikor felébred, semmit nem lát, mielőtt felvenné a szemüvegét.

Ilyenkor egy olyan helyen vagyok, ahol magammal lehetek

– mesélte erről.

A látássérülése a színészi munkájára is kihat. A Mélyütés című bokszolós mozijában például nem viselt kontaktlencsét, amikor a karakterével közlik, hogy a felesége meghalt, mert ezt használta arra, hogy kizárólag a hallására támaszkodva intenzívebbé váljon a színészi játéka.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top