Majka nem hagyta szó nélkül a dolgokat, nem titkolta, hogy mennyire kiakadt a Petőfi-díj miatt. Szombat este adták át ugyanis a Petőfi Zenei Díjakat az A38 hajón. Mint arról korábban már hírt adtunk, a Magna Cum Laude lett az év együttese, Freddie az év férfi előadója, Gubik Petra pedig az év női előadója. Az év koncertje kategóriában Ákos lett a befutó.
Majka a hír kapcsán le is írta saját gondolatait a közösségi oldalára. Bejegyzésében megosztotta a 24.hu cikkét, melynek előnézeti képén Ákos látható, díjjal a kezében. Úgy fogalmazott posztjában, hogy: „Viccország.”
Majka korábban már többször kifakadt, hogy nem jelölik egyik Petőfi Zenei Díjra sem.
„Magam sem gondoltam, de az az igazság, hogy idén sem vagyunk jelölve a Petőfi Zenei Díjra. Hát röviden ennyi” – mondta pár éve a rapper.
Tovább bonyolódik a helyzet
A rapper bejegyzésére maga Ákos is reagált, aki kifejtette Majkának, hogy ő karrierje során még soha sem támadott senkit azért, mert valamilyen díjat elnyert, sőt, inkább gratulált.
„36 évnyi munkám során még soha nem kommentáltam senki díja kapcsán negatívan. Soha nem szóltam vissza, ha valaki támadott, pedig volt ilyen sokszor, köztük durva, aljas, nemtelen dolgok is. Megszámlálhatatlan gratulációt küldtem embereknek a hosszú évek során, ha komoly teljesítménnyel találkoztam, olykor általam személyesen nem is ismert embereknek. Sokszor írtam megemlékezést, és sajnos, már nekrológokat is. Mindeközben jómagam soha nem támadtam senkit, de ezt persze, csak ritkán szokták észrevenni. Régóta nem vágyom díjakra, nem ez határozza meg az életemet. Van belőlük egy kazalnyi, eszembe nem jutna küszködni egy újabbért. Számomra a munkámat értő és értékelő közönség visszajelzése a döntő ebben a műfajban. Pont” – írta ki magából, majd azt is megindokolta, hogy miért tartja jogosnak a díjazását.
„Mindezt azért írtam le, hogy megpróbáljam érzékeltetni: az ellenségeskedésnek semmi értelme. Emberszámba veszem azt is, aki – ki tudja, milyen impulzusok alapján – elutasít. Akkor is, ha ő engem nem vesz emberszámba. Itt már rég nem rólam van szó, hanem mindannyiunkról” – tette hozzá a bejegyzése végén Ákos, amire Majka rövid kommentet fűzött:
Ákos! Ez esetben akkor viszont gratulálok!!