nlc.hu
Sztárok
Mit csinálnak most az Olsen-ikrek?

Ketten a nyeregben: a ma 38 éves Olsen-ikrek neve a mai napig garancia a sikerre

2007-ben már a szórakoztatóipar leggazdagabbjai között tartották őket számon. Aztán eltűntek, de a háttérben egy nagyon is jövedelmező birodalmat építettek fel.

Meg merem kockáztatni, hogy Mary-Kate és Ashley Olsen bő egy évtizede már, hogy felhagytak a filmezéssel. És mégis: ha bárki azt mondja, Olsen-ikrek, akkor mindenki tudja, hogy kikről van szó. A két lány neve fogalommá vált még úgy is, hogy valójában amit csináltak, abszolút rétegtémának bizonyult és abban is gyengécskére sikerült.

Nem ezek a filmtörténet klasszikusai, ám rajtuk és velük felnőni egyet jelentett az abszolút coolsággal – mondom ezt annak tudatában, hogy én is az Olsen-generációhoz tartozom, és pontosan tudom, mennyire meghatározó szereplői voltak a kamaszkoromnak.

A hajviselet és öltözködés volt az alap, de ha igazán menő akartál lenni, akkor a tinimagazinok tesztjeit követve akár a személyiségük egy részét is magadra öltötted. Mert igen, a ’90-es évek végén és a ’00-sek elején gyakorlatilag a csapból is ők folytak. A fokozott figyelem ekkor kezdte őket megtörni.

Ashley és Mary-Kate Olsen

Ashley és Mary-Kate Olsen a Kettőn áll a vásár c. filmben 1995-ben (Fotó: leemage / Leemage via AFP)

Terhes hírnév

Az állandó paparazzi-jelenlét, a pletykák és találgatások, vagyis a közérdeklődés egyre terhesebb lett a lányok számára. Nem kell jósnőnek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, Mary-Kate étkezési zavarai, valamint drogproblémáik is innen eredeztethetőek. Gyerekszínésznek lenni sosem volt könnyű, főleg nem az internet szárnyalásának kezdetén, amikor a bulvármédia mindent lehozott rólad – azt is, ami nem volt igaz.  Az egész cécó és felhajtás, ami őket övezte végül oda vezetett, hogy 2006-ban (ezt már nem hasraütés-szerűen, hanem alapos utánanézés után állítom) tudatosan kezdtek kivonulni a köztudatból – ezzel egyidejűleg pedig megalapították első ruhamárkájukat, a The Rowt.

A döntés nem sztárhóbort volt, divat iránti érdeklődésük és vagyonuk okos befektetése (ekkoriban ők voltak Amerika leggazdagabb tinijei) a márkában csúcsosodott ki. Mindezt úgy, hogy egyébként sokáig senki nem tudta, hogy ki áll az egész mögött. Olsenék mottója az volt, hogyha jól csinálod, amit csinálsz, anélkül is kelendő lesz.

Döntésük beigazolódott, a The Row 2024-ben, 18 évvel az alapítása után még mindig az egyik legkedveltebb luxusmárkának számít. Ebben nagy szerep jut egyébként húguknak, Elizabeth Olsennek is, aki egyfajta reklámarcként gyakran jelenik meg a márka ruháiban a vörös szőnyeges eseményeken.

Mary-Kate Olsen és Ashley Olsen

Mary-Kate Olsen és Ashley Olsen a The Row bemutatóján, Münchenben, 2014-ben (Fotó: Gisela Schober/Getty Images)

A Vogue-nak adott 2019-es interjúban döntésüket így indokolta Mary Kate: 

Ott voltunk, megtettük, így indultunk. De ezt az utat választottuk, hogy előre lépjünk az életünkben: hogy ne legyünk a reflektorfényben, hogy valóban legyen valami, ami önmagáért beszél.

A dolog érdekessége azonban, hogy ők maguk, mint alapítók továbbra is csak a háttérből irányítanak, és a 2024-es párizsi divathéten még a szokásosnál is visszahúzódóbbnak tűntek. Új kollekciójuk bemutatása előtt külön megkérték a nézőközönséget, hogy ne rögzítsék és ne is osszák meg azt, amit a kifutón látnak.

Sokan sznobizmusnak bélyegezték viselkedésüket, ám az is lehet, hogy az ikrek ezzel tényleg csak annyit akartak elérni, hogy a divatrajongók jelen legyenek a pillanatban, és ne egy képernyőn keresztül nézzék végig az egész show-t. Egyébként sem rajongói a közösségi médiának, semmilyen platformon nincsenek jelen. Sőt, a magánéletüket is féltve őrzik.

Sínre került életek

Mióta Mary-Kate elvált Olivier Sarközy-től 2021-ben, még inkább visszahúzódó lett a szerelmi életét illetően. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne foglalt a szíve. Újabban egy volt jégkorongozóval, Sean Avery-vel látják sokat, aki az ikrek márkájának május végi boltmegnyitóján és feltűnt. Bennfentesek szerint ők ketten sokkal többnek tűntek, mint pusztán barátoknak, és remélhetőleg ez azt jelenti, hogy MK végre megtalálta a társát, akivel új fejezetet nyithat az életében. Ashley, aki két perccel megelőzte nővérét a születésük idején, az életben is picit előrébb jár – hozzáteszem, ez nem verseny.

Mary-Kate Olsen és Olivier Sarkozy

Mary-Kate Olsen és Olivier Sarkozy (Fotó: Jillian Sollazzo/WWD/Penske Media via Getty Images)

Louis Eisner művésszel a pandémia idején ismerkedett meg, és a járvány okozta lezárás remek lehetőséget teremtett nekik arra, hogy a bulvármédia ne kezdje ki őket. Olyan mértékben sikerült elbújniuk a kíváncsi fotósok orra elől, hogy 2021 tavaszán már a szakításukról pletykáltak. Ez volt az a pillanat, amikor New Yorkban sikerült őket lencsevégre kapni, éppen egy randevú közepette. Még ugyanebben az évben pedig olyan történt, ami a lehető legtávolabb áll az ikrektől: Eisner Instagram-sztorit tett ki Ashley-ről.

A képen az egyik kezében egy sört tartott, a másikban egy machetét lóbált. Hogy mi volt a kép üzenete, azt nem tudni, de ekkor már lehetett sejteni, hogy komoly a dolog kettejük között. Így is lett: 2022 decemberében, egy szűk körű ceremónián összeházasodtak, 2023 augusztusában pedig megszületett első közös gyermekük, aki az Otto nevet kapta.

Foglalkozása: üzletasszony

Bár Ashley életében nyilvánvalóan Otto most a legfontosabb, az Olsenek számára a The Row mindig is szerelemprojekt lesz. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint egy-egy Google keresés, ahol a nevük mellett már nem a színésznő áll, hanem az üzletasszony. Az ikrek 2006 és 2019 között nagyjából 100-200 millió dolláros árbevételt termeltek évente, csak ebből a márkából. (Még a recesszió idején is, ami nagy szó.)

Louis Eisner és Ashley Olsen

Louis Eisner és Ashley Olsen (Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images via AFP)

Emellett több más üzletben is érdekeltek voltak az évek során: az ő nevükhöz fűződött az Olsenboye, a StyleMint, valamint az Elizabeth and James márka, amit két fiatalabb testvérükről neveztek el. Bár utóbbi árainak köszönhetően egy bárki számára elérhető ruházati márka volt, elsősorban ikonikus parfümjükről maradt meg a köztudatban.

Mary-Kate és Ashley tagjai az Amerikai Divattervezők Tanácsának, ami egy több mint 450 kiemelkedő amerikai divat- és kiegészítőtervezőt tömörítő non-profit kereskedelmi szövetség. Ide tényleg csak a krémek krémje kerül be, de az Olsenek bebizonyították, hogy helyük van a tanácsban. Lehet, hogy többször kiáltották ki őket a legrosszabbul öltözött hírességeknek, azonban a fent említett bevétel – és a 2012-ben, illetve 2015-ben elnyert az év női ruházat tervezői díja – bizonyítja, hogy mégis jó érzékkel viseltetnek a divat iránt. Sőt, erre utal az is, hogy újabban a Superga cipőmárka kreatív igazgatósági posztját is ők töltik be, újabb piacot meghódítva.

Forrás: 1, 2, 3, 4

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top