nlc.hu
Sztárok
Így romantikázott Rácz Jenő és felesége

Nagy szüksége volt már erre Rácz Jenőnek és feleségének

Először utaztak el gyermekül nélkül, kettesben, és mint mondják, nagy szükségük volt már erre. Közben pedig persze már a repülőn is Kamillát emlegették.

Rövid, romantikus utazásra szökött meg Spanyolországba Rácz Jenő és kedvese, az út során pedig még gasztronómiai kalandozásban is részük volt, mely a séf 24 órán át elérhető Instagram-története alapján még őt is lenyűgözte. Mint felesége, Dóri soraiból kiderül, azért  is volt különleges számukra ez az élmény, mert gyermekük születése óta most először töltöttek kettesben együtt ennyi időt.

“Csodás gasztrotúra volt ez. Először töltöttünk ennyi időt és utaztunk repülőn kettesben, mióta szülők lettünk, furcsa is volt babakocsi és pelenka raktár nélkül sétálgatni, de jobban kellett nekünk ez mint azt gondoltuk volna. Picit apa és anya helyett csak simán Ő és én.
Múzeumba mentünk, piacoztunk, siestáztunk, fantasztikus éttermekben ettünk és még a világ legjobb bárjában is voltunk, csupa olyan dolgot sűrítettünk be amiket egy 2 évessel nem tudtunk egy ideje. De őszintén, minden beszélgetésünkben benne volt Kamilla is, a repülőn pedig végig a képeit nézegettük. Ez már csak ilyen” – osztotta meg érzéseit Rácz-Gyuricza Dóri.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top