nlc.hu
Sztárok
Minden, amit tudnod kell Pachert Balázsról

Orlando Bloom is nála vásárolt: minden, amit tudnod kell a Balázs Kicks alapítójáról

Botrány, siker, tévés szereplések és súlyos milliók - avagy Pachert Balázs és a Balázs Kicks története.

Pachert Balázs 2021-ben alapította vállalkozását: tavaly a Balázs Kicks óriási sikereket ért el, nem csak anyagi szempontból.

Pachert Balázs

A Cápák között ötödik évada (Fotó: RTL / Sajtóklub)

Vendégei között szerepelt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke, Orlando Bloom és egy különleges póló miatt még a Deák téren is leállt miatta a forgalom. Pachert Balázs olyannyira a csúcsra ért, hogy amikor a Cápák között című műsorban ajánlatot tettek neki a befektetők, a fiatal fiú minden gond nélkül nemet tudott mondani nekik.

15 évesen adta el első limitált szériás sneakerét

Első pár sneakerét 2018-ban vásárolta a több éven át félretett zsebpénzéből, összesen 95 ezer forintért, miután campelt az akkor még működő Icons by Bizanc előtt. A campelés – amikor fiatalok órákra, akár egy egész éjszakára is letáboroznak egy üzlet elé, hogy az elsők között szerezhessék meg a ritka cipőket, az úgynevezett „lépőket” – a sneaker kultúra szerves része. Az így megszerzett Adidas Yeezy-t végül haszon nélkül tudta csak eladni akkori kínai szomszédjának, mert akkoriban senki más nem akarta megvenni. A szomszéd később Kínában jókora haszonnal adta tovább.

Balázst az első eladásától kezdve magával ragadta ez a különleges világ. Bár az első pár cipőn egyáltalán nem keresett, később a többin már nyereséggel adott túl, és a gimnázium utolsó évében Budán megnyitotta egyedi sneakereket forgalmazó üzletét. A legdrágább cipő itt 4,5 millió forintba kerül. Habár Balázsnak nincs ennyi cipője, ő maga 4-5 kedvenc modellt váltogat.

De miért kerül ennyibe egy pár cipő?

Az egyedi sneakerek műfajában leginkább a 10-20 évesek vannak otthon, de azért most már a harmincasok, negyvenesek is egyre inkább megjelennek a vásárlók között.

A márkák sztárokkal való kollaborációi igazi jolly jokernek számítanak. Ilyen például az a sikersztori, ami Michael Jordan és a Nike együttműködésével készült. Ezen kívül Balázs korábban azt nyilatkozta, hogy megérzés alapján vásárol, egy-egy modellből 20-25 párat szerez be. Előfordult, hogy egy cipő veszített az értékéből, de összességében a mérleg pozitív: a legtöbbjük nyereséget hoz.

Hangos volt tőle a sajtó

Balázs neve az utóbbi időben gyakran szerepelt a hírekben, hiszen azon kívül, hogy szerepelt a Cápák között műsorában, bizony botrányok is beúsztak a képbe a fiatal fiú életében.

Nemrég elloptak az üzletéből egy cipőt, aminek az ára 4,5 millió forint volt.  Szerencsére sikerült elfogni a 35 éves lett állampolgárú férfit, aki – noha már egy ideje Magyarországon él családjával – illegálisan tartózkodik az országban, korábban kitoloncolták, miután embercsempészet miatt elítélték. Jelenleg is folyik ellene eljárás pénzmosás miatt.

De ezután a sztori után sem volt megállás, ugyanis 2024 tavaszán ismét tőle volt hangos a sajtó, amikor hatalmas tömeg gyűlt április 13-án a Károly körúti üzlet elé, Pachert ugyanis a boltban egy játékgépet helyezett el, amiből kétezer forintért – és persze jókora szerencsével – akár egy több százezres cipőt is be lehetett zsákolni.

Ugyancsak hatalmas tömeget vonzott az üzlethez az is, hogy a fiatalok körében jelenleg elképesztő népszerűségnek örvendő Twitch-streamerduó, a 2okos is a Balázs Kicksben jelentette meg „limitált kiadású” pólóját, amiért darabonként 18 ezer forintot kértek el. A fiatalok körében rendkívül népszerű Mobilfox, egy telefontokokat áruló magyar vállalkozás is bejelentette TikTokon ugyanerre a napra, hogy kétmillió forintot osztanak szét azok között, akik a megadott időpontban a Dalszínház utca 2. szám alá érkeznek. Végül a pénzt az ablakon dobták ki, amit több ezren követtek figyelemmel a helyszínen és a TikTokon egyaránt. Így aztán szinte az egész város felsorakozott a belvárosban egy napon, aminek köszönhetően szinte megbénült a város.

De nem olyan rég még a rejtélyesen eltűnt WhisperTonnal is összebalhéztak, miután az influenszer törölte az összes tartalmát az Instagramról, majd egy saját üdítőmárkával tért vissza. Viszont pont ekkor Balázs is bejelentette a saját üdítőjét, amit Balogh Leventével hozott létre. Hogy véletlenül, vagy szándékosan időzítettek egyszerre a srácok, az még nem derült ki.

A legnagyobb hazai hírességek is nála vásárolnak

A fiatal vállalkozó üzletében számos ismert ember megfordult, például Majka, Jákob Zoli és Till Attila, akikről szívesen készít videókat közösségi oldalaira. Nemrég MC Istivel is együtt dolgozott, akit már régóta próbáltak bevonni. Isti a TikTok világ egyik botrányos felfedezettje, aki zenéivel elborzasztva szórakoztatja az embereket. A TikTokker egy élőzésben mesélt arról, hogyan is viselkedtek vele Balázsék, akikkel Görögországban forgattak egy közös videót. Elmondása szerint rengeteget oltogatták, személyiségzavarosnak nevezték.

Hiába a botrányok és a sok hűhó, egy biztos, hogy nincs megállás. Az RTL a napokban jelentette be a Sztárbox következő évadának szereplőit és a nevek között ott van Balázs is. A többi nevet ide kattintva olvashatod el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top