Húsz napot töltött fogházban Manuel. A fiatal rapper ügye még 2017-ben kezdődött, amikor néhány barátjával együtt elkapták őt egy bevásárlóközpont lépcsőházában, ahol éppen füves cigit tekertek. Manuel nem dolgozta le a rá kiszabott 80 órányi közmunkát, ezért kellett végül fogházba vonulnia. A múlt héten szabadult, és a REFRESHER Magyarországnak adott interjúban részletesen beszámolt a tapasztalatairól. Elmondta, hogy a fogházban szerzett élmények tanulságosak voltak számára, és hálás a támogatásért, amit a rajongóitól kapott – írja a Blikk.
Elmondása szerint nem tudta, mire számítson, amikor bement a fogházba, hiszen csak a tévéből és az internetről hallott róla dolgokat. Egy ismerőse megnyugtatta őt, és később az érkezésekor is megnyugodott, hiszen „egy tök normális csávóhoz” került, ám semmiképpen sem mondaná azt, hogy menő börtönben lenni a rapperközegben. “Bementem az első nap, egyből azzal indítottak, hogy egy penészes kenyeret raktak elém. Eszegettem a kenyeremet, és akkor szólt a cellatársam, hogy van rajta egy folt” – mesélte Manuel, aki másnap reggel már ágyipoloska-csípéssel ébredt fel.
“A csótányok az a legutolsó probléma volt az egészben. Az ételadagok pont annyira voltak elegek, hogy ne halj éhen. (…) Nem ez volt az első alkalom az életemben, hogy üres kenyeret eszem és vizet iszom hozzá, szóval viszonylag gyorsan bele tudtam szokni ebbe a szituációba” – mondta el a rapper, aki állítása szerint rengeteget tanult belőle. Bevallotta, alapvetően jó tapasztalat volt számára, hogy milyen érzés egy cellában feküdni hetekig, hiszen ezek után talán okosabban tesz majd mindent.