nlc.hu
Sztárok
Egymást érik a betegségek a Neoton zenészénél, Baracs Jánosnál

Egymást érik a betegségek a Neoton zenészénél, Baracs Jánosnál

Már egy ideje egy session gitáros segíti a munkáját a színpadon.

Több egészségi problémával is küzd az utóbbi időben Baracs János (Öcsi). A Neoton Família Sztárjai basszusgitárosa nemrég szemműtéten esett át, a múlt hétvégén a nyékládházai színpad helyett az orvosi ügyeleten kötött ki, egy éve pedig a kézfeje sérült meg olyan súlyosan, hogy fél tucat műtét kellett ahhoz, hogy újra működjön – írja a Blikk.

Baracs János és Csepregi Éva a Hogy volt!? című tévéműsor felvételén, az MTVA stúdiójában 2015-ben - MTVA Fotó: Zih Zsolt

Baracs János és Csepregi Éva a Hogy volt!? című tévéműsor felvételén, az MTVA stúdiójában 2015-ben – MTVA Fotó: Zih Zsolt

“Rendbe jött a kezem, de nem százszázalékos. (…) A bal kezemben a finom motorika már nem ugyanolyan. Tudok gitározni, de érzem, hogy már nem ugyanaz, mint régen” – vallotta be a bulvárlapnak Baracs, akit a kézműtétje óta beugró zenész segít.

A 71 éves basszusgitárosnak a közelmúltban újabb betegségek miatt kellett aggódnia: pár hete szemműtéten esett át, mert szürkehályog lett rajta, majd pedig egy baktérium gyűrte le, így nem tudott színpadra állni a hétvégén. “Amikor este lefeküdtem, kutya bajom nem volt, reggel viszont már nem volt hangom, köhögtem és nagyon gyenge voltam” – mesélte Baracs János, aki helyett ezúttal is a session zenész ugrott be. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top