nlc.hu
Sztárok
Göncz Árpád és Diana hercegnő közös fotón

Különleges pillanat: Göncz Árpád és Diana hercegnő közös fotón

Olyan képre bukkantunk, ami nekünk, magyaroknak különleges jelentőséggel bír, hiszen Göncz Árpád, Diana, Károly és a gyerekek is rajta vannak.

Néha megéri kicsit turkálni a múltban és fotók után kutatni, mert olyankor mindig kiderül, hogy igazi kincsekre lehet bukkanni. Rengeteg hírességről sikerült már ilyen formában valami régi képet előásnunk – például Hosszú Katinkáról vagy a fekete hajú Medveczky Ilonáról is –, most viszont egy igazán illusztris társaság akadt a horgunkra.

A képen ugyanis nem más látható, mint Diana hercegnő, Károly király – bár ekkoriban még hercegként – és Göncz Árpád. Persze a képet jobban megnézve látszik, hogy az egykori államfő felesége, Göntér Mária is ott ül a férje mellett, valamint Vilmos herceg és Harry is láthatóak rajta.

A kép 1995-ben készült a győzelem napi ünnepségsorozat 50. évfordulóján, melyet a Hyde Parkban tartottak. Vilmos nagyjából 13 éves lehetett ebben az időben, míg öccse 11. A képről úgy tűnik, hogy a család egészen jól szórakozott, mintha Vilmos és az apja valami belsős poénon is osztoztak volna. De ne feledkezzünk el arról, hogy Göncz Árpádék is hivatalosak voltak az eseményre – az, hogy ott ülnek a királyi család közvetlen közelében, arról árulkodik, hogy a magyar politikus jó kapcsolatot ápolt velük.

Göncz Árpád és Diana hercegnő

Fotó: Profimedia

A történethez szorosan hozzákapcsolódik, hogy köztársasági elnökké való megválasztása után, 1990-ben Diana és Károly voltak Göncz Árpád első vendégei, és ezt követően is gyakran találkoztak formális és nem formális keretek között is. Diana 1997-es tragikus halála teljesen lesújtotta az államfőt, aki úgy nyilatkozott, „mély rokonszenvet” érzett Diana iránt.

Diana és Göncz Árpád

A Göncz Árpád beiktatása utáni eseményen (Fotó: Profimedia)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top