nlc.hu
Sztárok
Ilyen volt Tápai Szabina és Kucsera Gábor esküvője

Képek Tápai Szabina és Kucsera Gábor egyházi esküvőjéről

Újra egybekeltek, kapcsolatuk pedig olyan erős, hogy úgy érzik, semmi kétség az örök szövetség és boldogság felől.

Tavaly majdnem különváltak útjaik most azonban megerősítette kapcsolatát Tápai Szabina és Kucsera Gábor. Elmondásuk szerint a pálfordulást Szabina indította el saját békéjét keresve.

„A húgom, Andi által bekerültem egy keresztény közösségbe, ahol elkezdtem nagyon-nagyon jól érezni magam. Jó emberekre találtam, akikkel sokat beszélgettem, és újra vidám és reménnyel telivé váltam. Ez a változás pedig egy idő után Gabit is kíváncsivá tette” – mesélte a BEST magazin legújabb számában. Gábornak eleinte voltak fenntartásai, de amikor végül ő is elment, egyből elszállt minden előítélete, úgy érzi, újjászületetett, sőt végül előbb merítkezett meg az újjászületés és megtérés szimbólumaként, mint párja.

Így mondták el a gyerekeknek a jó hírt

Azon kapták magukat, hogy egyre többet beszélgetnek kettesben is, méghozzá egyre mélyebb dolgokról, fokozatosan kerültek közelebb egymáshoz és lassan, óvatosan haladtak. A gyerekeknek például sokáig nem szóltak, mert biztosra akartak menni. „Miután Szabival éreztük, hogy ez működik és működni is fog, összehívtuk a gyerekeket a nappaliban, hogy elmondjuk nekik a jó hírt. Hatalmas volt az öröm, hogy anya és apa újra együtt vannak” – meséli Kucsi.

Mostanra teljesen biztosak abban, hogy együtt fognak megöregedni, nincs bennük kétség, és már azt is tudják, hogyan kell megoldani a problémákat. „Már itt van nekünk a hit, ami mindenen átsegít minket” – magyarázza Szabina. Mindketten sokat változtak: Szabina olyan gyengédséget és gondoskodást kap, mint előtte soha, ő pedig megadja a teret párjának, és nem akar minden egyedül megoldani. Egységet alkotnak, egy közös vállalkozásba is fogtak, de erről még nem szeretnének elárulni részleteket.

Egyértelmű volt számukra, hogy mindezt megpecsételik azzal, hogy megerősítik fogadalmukat egymásnak. Korábban csak polgári esküvőjük volt, május 1-jén azonban keresztény szertartáson fogadtak hűséget egymásnak. „Nem véletlen, hogy az elmúlt három évben végül egyikünk sem adta be a válókeresetet, ami egyébként már kész volt. Isten nem engedte. A szerelem múlandó, de ami minket összeköt, az nem. Szóval Szabival nem szerelem, ez már annál sokkal több.”

Tápai Szabina és Kucsera Gábor egyházi esküvője

Tápai Szabina és Kucsera Gábor egyházi esküvője

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top