nlc.hu
Sztárok
Hivatalos: szakított Gubík Ági és Szellő István

„Ennek vége” – Szakított Gubík Ági és Szellő István

Egyszer már híre ment a színésznő és a híradós szakításának, de akkor még folytatódott a románc. Most a színésznő egy interjúban árulta el, hogy vége lett a kapcsolatnak, sőt azóta új párra talált.
Gubík Ági és Szellő István

Sosem éltünk mint egy pár együtt

– mesélte Gubík Ági a Bóta Cafénak adott interjúban. A színésznő aztán elmagyarázta, hogy Szellő Istvánnal valóban éveken át egy párt alkottak, de ez soha nem volt együttélés – szúrta ki a Story.

Gubík Ági és Szellő István kapcsolatát annak idején a Best szellőztette meg, állítólag 2015-ben jöttek össze egy rendezvényen.

A szakításukról szóló pletykák 2021-ben röppentek fel, de később kiderült, hogy pletykák ide vagy oda, a sztárpár még mindig együtt van.

Ez egy kapcsolat volt, ez igaz, de soha nem volt együttélés. Igaz, hogy nem nyilatkoztunk, nem is erősítettünk meg, de nem is cáfoltunk dolgokat. De ennek vége

– mondta, majd amikor megkérdezték tőle, hogy egyedül van-e, sejtelmesen azt felelte, hogy ilyet ő nem mondott. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a 47 éves színésznő azóta új párra lelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top