nlc.hu
Sztárok
Kinyitották Mohamed Fatima gyomorgyűrűjét

Kinyitották Mohamed Fatima gyomorgyűrűjét

Az énekesnő bár felszedett magára néhány kilót, elmondása szerint elégedett magával és nem esett kétségbe.

Egészségügyi okai voltak annak, hogy néhány héttel ezelőtt kinyitották Mohamed Fatima gyomorgyűrűjét. Az énekesnő azóta bár felszedett néhány kilót, elmondása szerint egyáltalán nem esett kétségbe. 

Fotó: Birton Szabolcs

Fotó: Birton Szabolcs

Már orvosa is figyelmeztette Mohamed Fatimát, hogy felszaladhat rá néhány kiló miután kinyitják a gyomorgyűrűjét. Ez így is történt, azonban Fatima elmondása szerint tudatosan él, így ha feljön rá némi felesleg azt a helyén kezeli és jól fogja érezni magát a bőrében. 

De csak azért, mert már roppant tudatos vagyok, így ha feljön rám némi felesleg, azt a helyén kezelem. Kialakítottam egy életmódot, amihez tartom magam

– mesélte Fatima a Story magazinnak, akinek élete részévé vállt a mozgás: 

„Beri Krisztihez járok a Szusza Ferenc Stadionba, és ha csak két-napi kimarad az edzés, kis túlzással, elvonási tüneteim vannak. Az étkezéssel kissé megengedőbb vagyok, ami látszik is, amióta kinyittattam a gyomorgyűrűmet. Húsz éve van bent, most azért kellett »hozzányúlni«, mert kisebb-nagyobb fájdalmaim voltak. Hál’ isten, ezek elmúltak, és már kerestem az orvosom, hogy csináljuk vissza. De addig is nagyobb fegyelemre van szükség. Kisebb adagok, több folyadékbevitel – ez a titok, más nem kell. Talán csak még egy kis hidegvér.”

Fatima fogyása és önmagához való viszonyulása egyébként rengeteg nőt inspirál. 

„Felelősséggel vagyok a követőim iránt, így a valóságot mutatom. Nemrég tettem ki egy videót, ahogy a strandon állok sorban a büféhez. Fürdőruhában voltam, mindössze egy kendő volt még rajtam, ezt is vállalom. Nem akarom takargatni magam, büszke vagyok arra, amit elértem.” – árulta el az énekesnő, akinek stílusa is irigylésre méltó. Szekrényei dugig vannak ruhákkal, cipőkkel, kiegészítőkkel és parókákkal.

„Az utóbbit szeretem váltogatni, főleg fellépéseken, a hangulatomhoz illően. De ez az öltözködésemre is igaz. Azt hiszem, elég bohém a stílusom. Ami színes, mintás, az jöhet. De arra figyelek, hogy közben ne csináljak magamból karácsonyfát. A fogyásom óta szeretem hangsúlyozni a combom, a nyakam, a vállam, illetve a dekoltázsomat is, de csak szolidan.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top