nlc.hu
Sztárok
Tóth Dávid összeköltözött szerelmével, meg is mutatták közös otthonukat

Tóth Dávid összeköltözött szerelmével, meg is mutatták közös otthonukat

A 39 éves világbajnok, olimpiai ezüstérmes magyar kajakozó úgy tűnik, megtalálta a boldogságot a fogorvosnő, Timi mellett.

Nyolc hónapja már annak, hogy rátalált a szerelem a TV2 első évadának Nagy Ő-jére, Tóth Dávidra. A 39 éves világbajnok, olimpiai ezüstérmes magyar kajakozó elárulta, mindent megtalált szerelmében amit keresett, kapcsolatuk pedig egy új szintre is emelkedett, ugyanis összeköltöztek egymással. 

Fotó: Trenka Attila / fotocentral

Fotó: Trenka Attila / fotocentral

„Egy edzőteremben ismerkedtünk meg, egy közös köredzésre jártunk. Ott szóba elegyedtünk, aztán Timi elhívott randizni. Nem, nem így volt. Én hívtam el” – kezdte nevetve történetük mesélését a kajakozó. 

„A tévés szereplései által ismertem meg, és utána tudtam csak meg a sportmúltját. Szimpatikus volt, de nem igazán követtem nyomon ezeket a műsorokat. Én azt gondolom, hogy nagyon-nagyon hasonlítunk sok mindenben, és tökéletesen kiegészítjük egymást” – fűzte hozzá barátnője, aki szerint Dávid nagyon vicces és nagyon gondoskodó ember.

Ezek után nem is csoda, hogy meglehetősen gyorsan, mindössze 2,5-3 hónap után összeköltöztek, sőt, már a családalapítás gondolatával is eljátszottak.

Azóta is teljesen zökkenőmentes a kapcsolatunk. Semmi vita nem volt, úgyhogy igen, beszélgetünk róla. Nem szeretnénk semmit elkiabálni, azt gondolom, nagyon jó irányba halad a kapcsolatunk, és majd jön minden a maga útján

– vallotta meg Dávid a TV2-nek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top