Korábban már mi is írtunk róla, hogy kilátástalan helyzetbe került Farkas Sándor Lajos, a Sztárban Sztár leszek! első évadának felfedezettje. Az énekes az öröksége miatt került bajba, szülei halála után ugyanis megörökölte a 280 négyzetméteres szigetszentmiklósi házat, komoly jelzáloggal együtt. A végrehajtók 89 millió forintot követeltek tőle, de nem tudta kifizetni a tartozást, se eladni az ingalant, így elárverezték és kilakoltatták őket a rokonaival. Az énekes végül a sürgősségin végezte a rengeteg stressz miatt.
Kórházba került
Az énekes igyekezett új otthont találni, ami bár sikerült is neki, a sok idegeskedés és stressz nem tett jót az egészségének. A stressz ráment a szívére, az énekes a sürgősségin kötött ki pénteken, ahonnan átirányították az Uzsoki utcai kórház kardiológiájára.
“Már egy hete itthon szenvedtem, mielőtt elmentem volna az orvoshoz. Lábdagadás, mellkasi fájdalom, ezek voltak a legfőbb tüneteim. Hozzá kell tennem, már régóta küzdök vérnyomásproblémákkal és szívritmuszavarral, de eddig nem tudták pontosan megállapítani, hogy mi a baj. Most kiderült, hogy a szívemnek a bal kamrája nem működik megfelelően. Az orvos konkrétan nekem szegezte a kérdést, hogy még három vagy harminc évig szeretnék élni? Ez megrendített. Felírtak egy rakat gyógyszert, valamint teljes életmódváltás vár rám. Fel kell számolnom ezt a rengeteg stresszt, és a jelentős túlsúlytól is meg kell szabadulnom. A sport még várat magára a plusz kilók miatt, egyelőre az étkezésemre kell nagyon odafigyelnem. Néha magam is meglepődök, mennyi minden történik velem, mintha egy film lenne az életem” – mondta szomorúan a TV2 sztárja a Ripostnak.