nlc.hu
Sztárok
Ernyey Béla akkor és most

Vérbeli szívtipró volt a huszonéves Ernyey Béla

Ritkán látható, évtizedekkel ezelőtti fotókat mutatunk a még ma is sármos színművészről, aki idén ünnepelte a 82. születésnapját.

Ernyey Béla 1944. június 10-én, azaz 82 éve látta meg a napvilágot Budapesten. 

1964-ben, még a Színház és Filmművészeti Főiskola hallgatójaként kezdett filmezni, a Princ, a katona című tévésorozat címszerepében az egész ország megismerte a nevét. Diplomája megszerzése után a győri Kisfaludy Színházhoz, majd 1966-tól a Vígszínházhoz szerződött. 1972-től a bécsi Theater an der Wien társulatának tagja volt, később Münchenben folytatta pályafutását, ám ezekben az években is feltűnt hazai alkotásokban is. Pályafutása során több tucatnyi filmben, tévéfilmben, -játékban és -showban szerepelt. Legutóbb 2022-ben, a Keresztanyu című sorozatban vállalt szerepet.

„Nagyon régóta nem ünneplem a születésnapomat. Egész életemben az volt a vágyam – és ez Magyarországon lehetetlennek tűnt –, hogy ötvenévesen nyugdíjba mehessek. De ez a szakma nem igazán olyan, amiben korán nyugdíjba lehet menni. Nagyjából azonban mégis sikerült, mert azzal a kitérővel, hogy elmentem 31 évesen külföldre, onnantól kezdve már csak arról szólt az életem, hogy úgy vagyok, végezzem a kinti dolgaimat, Magyarországon pedig látogassam a nagymamámat” – nyilatkozta két éve, 80. születésnapja alkalmából készült interjújában lapunknak a színész. 

Az alábbi galériában ritkán látható fotókat gyűjtöttünk össze Ernyey Béláról, pályafutása kezdetétől napjainkig. 

Ernyey Béla akkor és most
Megnézem
Összes kép (9)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top