nlc.hu
Sztárok
Nagy Melanie számára fontos, hogy gyermekeinek szoros kapcsolata legyen G.w.M-mel

Nagy Melanie számára fontos, hogy gyermekeinek szoros kapcsolata legyen G.w.M-mel

G.w.M. exfelesége bár viharos körülmények között vált el a rappertől, ettől még nagyon szeretné, ha gyermekeinek szoros kapcsolata lenne az apjukkal.

Nagy Melanie a Palikék Világa by Manna műsor vendége volt, ahol rengeteg fontos témát érintett az életéből. Sok egyéb mellett például elárulta, hogy élete egyik fontos szakaszát zárta le, ugyanis már nem dolgozik sminkesként. Egy irodában kapott munkát, szeptemberben pedig folytatja a tanulmányait az egyetemen.

Fotó: RTL

Fotó: RTL

„Nagyon szerettem volna annak idején is megcsinálni a mesterképzést. (…) Most megkaptam ezt a lehetőséget az élettől”– árulta el a Ripostnak a kétgyermekes édesanya, aki fejlesztéspolitikai programmenedzsment szakon folytatja a tanulmányait.

Mindezek mellett anyagi helyzetéről is beszélt, elárulta, hogy már nem tud minden olyan dolgot megengedni magának, amit volt párja, G.w.M. mellett megtehetett, így gyermekeit át kellett íratnia egy másik óvodába. 

„Egy olyan óvodába írattam be a gyerekeimet, ahol mindenféle nemzetiségű gyerekkel találkoznak és érintkeznek, bár anyagi okokból már nem tudom megengedni magunknak, hogy továbbra is ebben az intézményben tanuljanak, de ez egy másik kérdés”  – utalt a jelenlegi pénzügyi helyzetére.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire fontos neki az, hogy gyermekei a történetek ellenére is szoros kapcsolatban legyenek az édesapjukkal.

Nekem személy szerint fontos, hogy nagyon szoros kapcsolata legyen a gyerekeknek az apjukkal. Azt gondolom, hogy ezért én minden tőlem telhetőt megteszek.

– árulta el.

Ez is érdekelhet Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top