nlc.hu
Sztárok
50 éves lett Egerszegi Krisztina

„Példakép, sokan miatta kezdtek el úszni” – 50 éves lett Egerszegi Krisztina

14 évesen ismerte meg az ország, a sport iránti szenvedélye pedig azóta sem csillapodott.

Egerszegi Krisztina tegnap ünnepelte az 50. születésnapját. Pedig, mintha csak most lett volna, hogy 14 évesen – szó szerint – fejest ugrott a népszerűségbe, amikor az 1988-as szöuli olimpián 200 méter hátúszásban felért a csúcsra, 100 méteren pedig második lett. Róla szóltak a hírek, az egész világ el volt ragadtatva a teljesítményétől. 

Ez azonban még csak a kezdet volt az ekkor még tini Egerszegi Krisztina számára. Pályafutását ötszörös olimpiai-, kétszeres világ-, és kilencszeres Európa-bajnokként fejezte be. Ma ünnepli az 50. születésnapját, a BEST pedig megkereste egykori pályatársait, hogy köszöntsék fel a legszebb emlékeikkel.

Egerszegi Krisztina, a nõi 200 m-es hátúszás olimpiai bajnoka aranyérmével az eredményhirdetést követõ sajtótájékoztatón (MTI Fotó: Németh Ferenc)

Egerszegi Krisztina, a nõi 200 m-es hátúszás olimpiai bajnoka aranyérmével az eredményhirdetést követõ sajtótájékoztatón (MTI Fotó: Németh Ferenc)

Kovács Ági: „Óriási inspirációt adott”

„Ez volt az első (szöuli – a szerk.) olimpia, amire emlékszem. Én akkor már úsztam, és óriási lendületet és inspirációt adott ő ott, a dobogón. Akkor eldöntöttem, én is olimpiai bajnok leszek. Krisztina mutatta meg azt a célt, amiért aztán a következő években küzdöttem” – kezdte az egykori sportoló, aki az atlantai olimpiára már együtt készült a klasszissal. 

„Kőkemény időszak volt, de arra is emlékszem, hogy mivel nem laktunk messze egymástól, Krisztina gyakran hazavitt edzés után. Olyankor mindig jókat beszélgettünk, és ez a kapcsolat később is megmaradt. Bármikor a pályafutásom során fordulhattam hozzá tanácsért. Ma is gyakran összefutunk az uszodában vagy egy-egy versenyen, akkor is jókat beszélgetünk” – mondta Kovács Ági.

Czene Attila: „Előrébb úszott, mint én”

A korábbi olimpikon minden augusztusban kétszer köszönti egykori pályatársát: a névnapján és a születésnapján.

Egérként van elmentve a telefonomban a száma, szerintem szereti ezt a becenevet, tőlünk, egykori sportolóktól mindenképpen

– kezdte a hetilapnak Czene.

„Amúgy először 12 évesen köszöntöttem meg őt, mégpedig Bukarestben, ahol egy ifjúsági bajnokságon versenyeztünk. Kapott tőlünk egy tortát. Sajnáltam, hogy ily távol kell tölteni a családjától a születésnapját. A 16. születésnapján már nem sajnáltam, azon a nyáron Szombathelyen meg az Alpokban voltunk edzőtáborban, és egy pályán úsztam vele, de ő mindig előrébb úszott, mint én. Ciki volt” – emlékezett vissza a sportoló.

Risztov Éva: „Miatta lettem olimpiai bajnok”

Az olimpiai bajnok nyílt vízi úszó még hatéves sem volt, amikor először találkozott későbbi példaképével. „1991-ben Hódmezővásárhelyen
járt Egerszegi Krisztina. Még nem voltam hatéves, amikor a nagy tömegben odafurakodtam, megfogtam a kezét, és mindenhova vele mentem. A hivatalos eseményekre már nem kísérhettem el. Sírva fakadtam, hogy haza kell menni. Krisztina leguggolt hozzám, és vigaszul megígérte, hogy küld ajándékot. Egy hónap múlva jött is postán a csomag, benne egy fürdőruha és egy plüssállat egy nekem írt kedves levéllel, amelyeket ma is őrzök. Felvettem a fürdőruhát, és odaálltam anyukám elé: ’Olimpiai bajnok leszek!’ Másnap el kellett vinni az uszodába, hogy beírassanak egy tanulócsoportba” – idézte fel az elményt Risztov Éva.

Később, ahányszor mélyponton volt, vagy elfáradt, mindig eszébe jutott példaképének kitartása. „Krisztina példakép, hozzám hasonlóan sok úszó miatta kezdett el sportolni. Emlékszem, ha elfáradtam edzésen, akkor is ő jutott eszembe, ’Krisztina soha nem fárad el, ha ő meg tudta csinálni, akkor te is’, biztattam magamat. Éppen ezért, amikor Londonban olimpiai bajnok lettem, bár sokan írtak, egy üzenet kiemelkedett, az övé. Mert azt a példaképem írta, aki miatt aranyérmes lehettem nyílt vízi úszásban.”

Boldog születésnapot, Egerszegi Krisztina!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top