nlc.hu
Sztárok
Dárdai Blanka ráhívta a rendőrséget L.L. Juniorra

Dárdai Blanka ráhívta a rendőrséget L.L. Juniorra, állítólag dulakodtak

A rendőrség is megszólalt a művészpár ügyében.
L.L. Junior,

L.L. Junior szombat hajnalban úgy viselkedett a barátnőjével, Dárdai Blankával, hogy kétségbeesésében a rendőrségtől kért segítséget a 25 éves énekesnő – értesült a story.hu.

Az egyik szomszéd arról számolt be a portálnak, hogy a rapper feldúltan jött ki a házból hajnalban, később pedig egy rendőrautó jelent meg. A Pozsonyi utcai ház egy másik lakója pedig azt nyilatkozta, hogy dulakodott a művészpár, és ezért hívta ki Dárdai Blanka a rendőrséget.

A story.hu a rendőrségtől is érdeklődött az esetről. A BRFK-nál elmondták, hogy tényleg érkezett hozzájuk bejelentés a 13. kerület, Pozsonyi utcai lakásból. A BRFK járőrei kimentek a helyszínre és intézkedtek. A BRFK 13. Kerületi Rendőrkapitányság ezt követően magánlaksértés gyanúja miatt eljárást indított. Fyanúsítotti kihallgatás eddig nem történt, személyi sérülés nem keletkezett.

Mint ismert, a 25 éves énekesnő és 43 éves rapper közel 2 éve alkot se veled-se nélküled kapcsolatot.

Kiemelt fotó: Sajtószoba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top