nlc.hu
Sztárok
Ifjabb Schobert Norbi bevonult a seregbe és katonának állt

Ifjabb Schobert Norbi bevonult a seregbe és katonának állt

Ifjabb Schobert Norbi magára öltötte a katonai egyenruhát, Rubint Réka pedig megható sorokkal kívánt neki sok sikert.

Ifjabb Schobert Norbi intenzív mennyiségű meglepetéssel látja el rajongóit. Tegnap kiderült, hogy a bokszolás után egy merőben más területen is kipróbálja magát: indul a hamarosan kezdődő Megasztárban. „Ez valóban egy nagy lépés, de volt egy célom: a közönségnek átadni azt, amit én érzek, amikor énekelek és nyilván kíváncsi voltam arra is, hogy a zsűrinek mi a véleménye. Egy ideje már bennem volt, hogy kipróbáljam magam, most értem meg arra, hogy ezt meg is tegyem” – nyilatkozta a hír kapcsán.

Most pedig egészen meglepő képsorokat tettek közzé róla szülei: a fotókon Norbi éppen katonai egyenruháját ölti magára, ugyanis a Magyar Honvédség kötelékébe állt.

„Amikor kislány voltam, tátott szájjal hallgattam végig újra és újra, amikor Édesapám arról mesélt, hogy milyen volt a katonaság. ‘Kisjányom! Ott aztán megtanulta mindenki, hogy mi a rend és a fegyelem! Férfit faragtak belőlünk!’ – mesélte Édesapám. Persze a végén azt is mindig hozzátette, hogy a fiatalság körében mennyire fontos szerepe és nevelő értéke lenne a katonaságnak! Norbika nagyon sok mindenben hasonlít az Édesapámra, aki egy végtelenül megbízható, becsületes, egyenes jellem volt. Amit a fejébe vett, azt tűzön-vízen át véghezvitte! Kicsi Fiam! Te épp olyan vagy, mint amilyen Papa volt!

Csodálatos, felnőtt Férfivá értél, akire elmondhatatlanul büszke vagyok, és bár én mindig aggódni fogok érted, de az Édesanyák már csak ilyenek.

 

Te viszont járd az utad és MINDIG hallgass a szívedre! Sok sikert a Magyar Honvédség Területvédelmi Tartalékos képzéséhez!” – írta meghatottan Rubint Réka a fotósorozat mellé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top