nlc.hu
Sztárok
Kórházba kellett szállítani Trokán Pétert

Kórházba kellett szállítani Trokán Pétert

A színészt az orvosok szakszerű ellátása és a saját józan ítélőképessége mentette meg a nagyobb bajtól.
Kórházba kellett szállítani Trokán Pétert

Néhány hete kertészkedés közben komoly baleset érte Trokán Pétert: a színész a közelmúltban a Klubrádió Youtube-műsorának vendége volt, ahol elmesélte, paloznaki háza kertjében találta szembe magát a lódarazsakkal. „Van egy régi hordóm, amit már nem használok, és azt kitettem a pincéből a ház mögé” – mesélte, majd hozzátette, észrevette, hogy a hordóba hatalmas darazsak járnak ki-be. „Persze, tudtam, hogy nem szabad közel menni, mert agresszívek. Gondoltam majd este, mikor elülnek, kicsit megdermednek, akkor kezelem őket rovarirtóval.”

A színész elárulta, a lódarázs akkor támadta meg, mikor nem messze a hordótól elkezdett fűrészelni egy fát.

Nekem jött, mint egy kamikaze repülőgép.

Trokán Péter az interjúban elmondta, először nem is csinált nagy ügyet a dologból, annál is inkább, mert minden évben megcsípi egy-két darázs. „Elképzelhető, hogy most a korom miatt alakult ez másképp, vagy egyszerűen csak azért, mert nem mindegy, hogy milyen darázs csíp meg” – folytatta.

A színész közvetlenül a csípés után viszketést érzett, lezuhanyzott, ám miután kijött a tusolóból úgy érezte, zsibbad a szája. 

Azonnal orvoshoz fordultam. Szerencsére az eset idején még nyitva volt a háziorvosi rendelő Csopakon, ahova bementem. Kaptam adrenalin injekciót és infúziót, majd mentővel a veszprémi kórházba szállítottak megfigyelésre.

– idézte a színészt a Blikk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top