Trokán Péterrel készített interjút a Nők Lapja, a beszélgetés közben pedig megcsörrent a színész telefonja: éppen a volt felesége, Papadimithriu Athina hívta. Az újságíró jogosan tette fel a kérdést: jóban vannak a válás után?
Barátoknak azért nem nevezném magunkat, de igen, jóban
– válaszolta Trokán Péter. „Ami közös bennünk, azt megőriztük, ami meg széthúzott, azt tudomásul vesszük. De azért ebben nagyon sok a munka.” A két művésznek két gyermeke született, Nóra és Anna, akiket mindig is egyetértésben neveltek.
A 78 éves színész ritkán beszél a magánéletéről, pár információt azonban megosztott ezúttal. „Eddig is csak úgy beestek a szerelmek az életembe, bár kétségtelenül gyönyörűek voltak. Néhány éve lett vége a legutóbbi kapcsolatomnak, tizenkét évig tartott. Most éppen azon töröm a fejem, hogyan is kellene ezt az öregséget jól csinálni. Hogy ne legyek beteg, és ne szoruljak rá senkire. Mindent megteszek az egészségemért” – árulta el Trokán Péter.
További részletek a ma megjelent lapban: