nlc.hu
Sztárok
Nemazalányt eljegyezte VV Barna

Nemazalányt eljegyezte VV Barna

Bár a Sztárbox vélhetőleg nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte, a magánéletben úgy tűnik, nagyon sikeres.

Nemazalány, vagyis Halastyák Fanni egészen a harmadik menetig küzdött a ringben Hódi Pamelával szemben a vasárnapi Sztárboxban, ám ahogyan korábban mi is megírtuk, az utolsó menet előtt feladta a mérkőzést.

Fanni párja, VV Barna a nézőtéren szurkolt neki, és már az adásban is elmondta, hogy mennyire büszke rá. A Blikk úgy tudja, hogy Barnának volt egy hatalmas meglepetése is a szerelmének. A lap információi szerint, a férfi megkérte a kezét a meccs után.

VV Barna és nemazalány

fotó: FotoCentral

Március elején derült fény Barna és Fanni kapcsolatára. „Heves a kapcsolatunk, mégis sokkal nyugodtabb lettem mellette, tehát nem feltétlenül vágyok erre az állandó menésre, minden hétvégén buli, csajozás… Úgy érzem, erre jelenleg nincs szükségem” – idézte vissza Barna szavait a Blikk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top