nlc.hu
Sztárok
Gondok vannak Trap kapitány, vagyis Molnár Tibor szívével

Gondok vannak Trap kapitány, vagyis Molnár Tibor szívével

„Ezt az évadot még túlélem"- mondta a Sztárban Sztár All Stars versenyzője.

A Sztárban Sztár All Stars versenyzői között ott van Trap kapitány, vagyis Molnár Tamás is, akit figyelmeztettek az orvosok a szíve miatt.

A Bors írta meg, hogy az előadónak orvosai tanácsára abba kellene hagynia a beatboxolást, mert az komolyan megterheli a szervezetét. „Jól vagyok, az állapotom változatlan tavalyhoz képest, legalábbis nem lett rosszabb. Nagyon rám ijesztettek az orvosok, amikor kiderült, hogy a beatboxolás nagyon legyengítette a szívemet, meg nyilván az akkori életmódom se tett jót. Ezért lemondtam a káros szenvedélyeimről, visszavettem, konkrétan idén tized annyi koncertet vállaltam, mint eddig. Inkább önmegvalósítottam, csináltam egy Trap kapitány Tha Shudras lemezt, meg a branddel kapcsolatban érdeklődik egy külföldi streaming, ez is úton van, ezekkel foglalkoztam. Bevallom, jóval többet éltem, mint szoktam!” – mondta a Borsnak Molnár, aki bármit is mondtak neki az orvosol, nem hajlandó lemondani a beatboxról. 

Trap kapitány (fotó: TV2 / press.tv2.hu)

(fotó: TV2 / press.tv2.hu)

Igaz az is, hogy egy úgynevezett loopstationnel vállal beatboxot. „Ez egy olyan gép, ami beismétli azt, amit élőben felveszek rá. Hisz, mint utólag kiderült, a túlterheltség és a stressz mellett túlnyomórészt a beatboxszal járó erős mellűri nyomások és szívet érintő rekeszmozdulatok eredményezték a problémámat. Kellene folyamatos orvosi ellenőrzésre járni, de nem járok, mert úgy éreztem, minden ok. Igaz pont most volt egy húzósabb időszakom, éreztem is, hogy még mindig nem vagyok jól, csak akkor, ha tényleg sokat pihenek. De azért szerintem ezt az évadot csak túlélem!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top