Árpa Attiláéké egy igazi modern love story, ugyanis megannyi kapcsolatuknak kellett zátonyra futnia ahhoz, hogy végre egymás mellett döntsön a színész-producer és fiatal kedvese, Czakó Alexandra, a Miss Universe Hungary korábbi döntőse.
„Ez egy tíz éve tartó se veled, se nélküled kapcsolat, mint a Jóbarátokból Rossé és Rachelé. Hol összejöttünk, hol szakítottunk Atival” – vallotta be a Story magazinnak a színésznőként és sminkesként dolgozó Alexandra. Hiszen Árpa Attilát az elmúlt évtizedben azért láthattuk más hölgyek oldalán is. „Igen, mindkettőnk részéről volt olyan időszak, amikor más kapcsolatban voltunk, de ilyenkor sem engedtük el egymás kezét teljesen. Sőt most már azt is elárulhatom, hogy amikor két évvel ezelőtt egy szakításunk véglegesnek tűnt, és elvállaltam A Nagy Ő-t, elég hamar szembesültem azzal, hogy ott én nem fogom megtalálni az igazit, így már a forgatás alatt újra beszélni kezdtünk” – árulta el az 52 éves színész-producer.
Kapcsolatuk örökös hullámzásának a tavalyi szilveszter vetett véget, amikor eldöntötték, hogy nemcsak az aznap estét, hanem az elkövetkező éveket is szeretnék együtt tölteni. A lánykérés után két hónappal – augusztus 2-án – pedig már a polgári esküvőjüket tartották, majd augusztus 17-én egy filmforgatásos tematikájú esküvőn kollégákkal, barátokkal ünnepeltek.
Az újdonsült házaspár arról is beszélt a Story magazinnak, hogy minél hamarabb szeretnének közös gyereket. “Rajta is vagyunk az ügyön. Színtiszta matematika, hogy minél előbb szeretnénk összehozni, hiszen egy szülő legnagyobb vágya, hogy minél több mérföldkőig elkísérhesse a gyermekeit” – jegyezte meg Árpa Attila.