nlc.hu
Sztárok
Dopeman és az apaság

Dopeman: „em olyan apa lettem, amilyen szerettem volna”

Lékai-Kiss Ramóna vendége ezúttal Dopeman volt, aki saját bevallása szerint nem lett olyan apa, mint amilyen szeretett volna lenni.

A TV2Titkok Ramónával következő adásának vendége Dopeman, akit Ramóna arról kérdezte a rappert, milyen apukának tartja magát.

Dopeman: "nem olyan apa lettem, amilyen szerettem volna lenni"

(Fotó: TV2)

“Hétvégi apuka vagyok. Illetve az voltam. 2013-ban, amikor 6 éves volt a lányom, beadtam a felmondásomat az anyukájának, és akkor különváltunk. Nyilván lejátszottuk ezeket a kötelező köröket, amiket egyébként senkinek nem szabadna (…) Nyilván bennem történt egy megbékélés, és az kiterjedt minden viszonyra, de azért az nem volt egyszerű út, úgyhogy hétvégi apa lettem. Most ehhez képest igyekeztem, hogy a lehető legtöbbet kihozzam a helyzetből, ez hol sikerült, hol nem. A lányomat látva, az eredményeit, meg a viselkedését, az egész stílusát, ahogy meghatározza magát a világban, azt hiszem valamilyen módon sikerrel jártam, de azért nem olyan apa lettem, mint amilyen szerettem volna lenni” – mondta őszintén Ramónának Dopeman.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top