nlc.hu
Sztárok
Berki Mazsiék a Nyerő Párosban

Berki Mazsi párja szaftos történeteket kotyogott ki a kapcsolatukról a Nyerő Párosban

Sok mindent nem tudhattunk a 2 éves kapcsolatukról. Mostanáig.

Berki Mazsi és szerelme, Kajári Zoltán féltve őrizték a magánéletüket. Ennek azonban már vége, mivel a Nyerő Páros idei évadában megmutatják, milyen is igazából a kapcsolatuk. Elárulták, hónapokig gondolkoztak azon, hogy bevállalják-e a műsort.

Az üzletasszony ugyanis már megszokta a kamerák közelségét, de az ingatlanfejlesztőként dolgozó Zolit még nem láthattuk a tévében. “Az első legnagyobb feladat, amit le kellett küzdenem, az nem a konkrét feladatok voltak, hanem, hogy egy kamera az arcomba van helyezve, és majdhogynem egész nap” – vallotta be a Fókuszban.

Ez végül sikerült neki, talán túlságosan is megszokta, és szinte teljesen elengedte magát. Idővel már el is feledkezett arról, hogy óriási stáb követi minden mozdulatát. “Vannak szaftos történetek is, és az én drágám úgy gondolta, hogy ezt megosztja a nézőkkel is” – mesélte nevetve Berki Mazsi, aki arról is beszélt, hogyan élték meg a Nyerő Párost. “Találkoztunk olyan élethelyzetekkel, amivel a való életben soha nem találkoztunk volna. Leküzdöttünk félelmeket,és megtapasztaltuk azt, hogy milyen együtt működni, együtt dolgozni egy, közös célért. A kedves páromat olyan életszituációkban láthattam, amiben szerintem soha az életben nem fogom látni. De sírtunk is, én legalábbis” – osztotta meg.

Kiemelt fotó: Sajtóklub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top