nlc.hu
Sztárok
"Csórikám!" - Torres Dani is véleményezte ifj. Schobert Norbi éneklését

“Csórikám!” – Torres Dani is véleményezte ifj. Schobert Norbi éneklését

Torres Dani is megnézte ifj. Schobert alakítását a Megasztárban. Így látja ő a helyzetet.
Torres Dani és ifj. Schobert Norbi

Ahogyan arról beszámoltunk, ifj. Schobert Norbert is jelentkezett a Megasztárba, és bár kissé megosztotta a zsűrit, de továbbjutott a következő fordulóba. Arról már a Blikk írt, hogy az egykori Megasztáros Torres Dani is véleményt formált Schobert előadásáról.

Torres szerint Norbi nehéz helyzetben van az ismertsége miatt. “Ha ezt a zsűri félre tudja tenni, akkor tök jó. Viszont ha ezt nem tudják félretenni, és esetleg extra elvárásokat támasztanak vele szemben, amiket mással nem, az egyenlőtlenebbé teszi. Csórikám! Az a probléma, hogy ő már egyből úgy érzi, hogy neki itt muszáj valami extrát csinálni” – magyarázta a 42 éves énekes a Megamánia című műsorban.

Norbi egyébként pár napja úgy fogalmazott a Mokkában, hogy a neve olykor átok, máskor pedig nem. “Én büszke vagyok a vezetéknevemre. Néha átok is tud lenne, néha pedig nagyon jó…Nagyon nagy támogatást kapunk a szüleinktől, de itt van előttünk az élet, és ez pont azért van, hogy valami olyasmit el tudjak érni, amire azt mondhatom: ezt csakis magamtól értem el. Ez persze nagyon hosszú idő lesz, de van még rá időm”– mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top