nlc.hu
Sztárok
Al Pacino és Noor Alfallah szakítása

Szakított Al Pacino és 54 évvel fiatalabb kedvese, Noor Alfallah

Egy interjúban árulta el Al Pacino, hogy szakított gyermeke anyjával, Noor Alfallahhal.

Az olasz származású, Oscar-, Emmy-, Tony- és Golden Globe-díjas Al Pacino elárulta, hogy szakítottak a 30 éves Noor Alfallah producerrel. A szakítás ténye egy People interjúból derült ki, nekik árulta el a színész, hogy már

Al Pacino búcsút intett gyermeke anyjának. ( Kép: Getty)

Al Pacino búcsút intett gyermeke anyjának. ( Kép: Getty)

szétváltak útjaik gyermeke anyjával.

A párnak 2023-ban született közös gyermeke, Roman, akit közösen nevelnek, sőt jó barátságban maradtak egymással – legalább is Pacino menedzsmentje szerint. Al Pacino először 2022-ben találkozott Alfallah-val, akivel majd a kovid idején kezdett egyre több időt együtt tölteni. Noor a Vogue Arabiának azt mondta ezekről az időkről, hogy bár pontosan tudta, ki teszi neki a szépet,

esze ágában sem volt arra gondolni,

hogy ő lesz egyszer a gyermeke apja – idézte fel a Blikk. Bár egyes források arról számoltak be, hogy tavaly szeptemberben, néhány hónappal Roman születése után már felröppent Al Pacino és Noor Alfallah szakításának híre, a színész képviselője akkor cáfolta a pletykákat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top