„Az ágy üres volt. Az illatgyertyák aromája, a tubarózsa illata majdnem, – de nem teljesen – elfedte a bűzt, amely Skid-Row (nyomornegyed – a szerk.) elhagyatott otthonainak szagát idézte. Juanita végigkövette a hányás nyomát az ágytól, követte a foltos nyomot az orchideacsempés fürdőszobáig. Ott találta az úrnőjét, Senorita Vélezt, fejét a vécécsészébe dugva, megfulladva.”
Kenneth Anger a Hollywood Babylon című kötet botrányszerzője ezzel a látványos képpel festette le Lupe Vélez halálának pillanatát, és bármennyire is morbidnak tűnik, ez a fajta teátrális viselkedés valóban a színésznőre vallott, aki szomjazta a reflektorfényt, és egész életében két végén égette a gyertyát. Csakhogy a leírtakból semmi nem igaz, az egész a szerző fantáziájának szüleménye.
A látszólagos valóság ennél sokkal szomorúbb: félve az egyedülálló anyák megbélyegzésétől, Lupe Vélez egy maréknyi gyógyszerrel vetett véget az életének, és magzatát is magával vitte a sírba. De tényleg ez történt?
Zabolátlan természet
María Guadalupe Villalobos Vélez – vagy ahogyan mindenki ismerte, Lupe – 1908-ban született, Mexikóban, egy vagyonosnak számító, ötgyermekes család egyik lányaként. Az, hogy valami többre rendeltetett, már korán sejthető volt, a szülei épp ezért kiskamaszként táncórákra és angol nyelvleckékre íratták be. Anyja közreműködésének köszönhetően – aki kapcsolatai révén színpadi munkát intézett neki –, már idejekorán a szereplés útjára lépett, gyakorlatilag egyenes út vezetett számára a mexikói revütáncosok világába, ahol hamar megalapozta a hírnevét. Kiváló táncos és énekesnő volt, azonban zabolátlan természete és férfiügyei miatt a korabeli sajtó állandó szereplője lett. Vélez ugyanis elég szabados életet élt, költők, írók és más hírességek is keresték a kegyeit.
Fotó: Silver Screen Collection/Getty Images
Tizennyolc éves volt, amikor egy fellépését látva beajánlották egy amerikai rendezőnek, aki pont egy mexikói színésznőt keresett a darabjába. Vélez, aki otthonában már hírességnek számított, mindent hátrahagyva Los Angelesbe utazott, hogy karrierjét új szintre emelje, de csalódnia kellett. Mire az angyalok városába érkezett, a szerepet már betöltötték. Hogy végül mégis itt maradt, Harry Rapfnak köszönheti: a férfi a Metro-Goldwyn-Mayer producere volt, és képernyőtesztre hívta Vélezt, meglátva benne a potenciált.
A tüzes latina
A színésznő jött, látott, és konkrétan hurrikán módjára tarolta le Hollywoodot. Vad lendülete valami olyasmi volt, amire a szakma ki volt éhezve, épp ezért gyakran hivatkoztak rá „a mexikói hurrikán”, „a mexikói vadmacska”, vagy éppen „a mexikói tűzhányó” becenevek egyikén. A tüzes latina archetípusának megfelelője volt – korának Sofía Vergarája –, de ez egyszerre volt szerencse és hatalmas átok is a karrierjére nézve. Szerencse, mert az egzotikus skatulyába tökéletesen beleillett, átok, mert a némafilmek leáldozásával az akcentusa sokkal inkább szembetűnő lett.
Noha úgy tűnt, egyre fényesebb csillaga a némafilmekkel együtt kerül a süllyesztőbe, a Leánytigris című mozi végül átlendítette ezen a ponton. Sőt, nemcsak átlendítette, hanem egyenesen sztár státuszba emelte.
Lupe Velez a Tiger Rose c. filmben, 1929. (Fotó: Profimedia)
1929-től sorra kapta a szerepeket a vásznon és a Broadwayn is. Hét olyan év következett, amikor ontotta magából a filmeket: Két világ szerelmese, Kongo, Laughing Boy, Hollywoodi bál – hogy csak néhányat említsünk. Ugyanakkor népszerűsége ellenére az MGM stúdió nem hosszabbította meg a szerződését, ezért szabadúszónak állt. Angliában és szülőhazájában is vállalt munkát – utóbbiban még a korábbinál is nagyobb sikereket elérve, hiszen az első mexikói színésznő volt, akinek sikerült befutnia a megfoghatatlannak tűnő amerikai sztárgyárban.
1939-ban Vélez szerepet kapott a The Girl from Mexico című kis költségvetésű filmben, ami kirobbanó siker lett, és a Vadmacska-sorozat kezdetét is jelentette. A szériában Carmelita Lindsayt, a temperamentumos, de barátságos mexikói énekesnőt alakította, a közönség pedig imádta őt a szerepben.
Hollywood első számú latinájaként igazi kultusz alakult ki körülötte, és annak ellenére, hogy nem volt egyszerű természet – vélhetően bipoláris zavarban szenvedett – a rendezők mégis őt hívták, ha az etnikum sajátosságára volt szükség. Hiába: a vásznon és a színpadon nyújtott kimagasló teljesítménye felülírta féktelen és heves vérmérsékletét.
1944-ben a színésznő visszatért Mexikóba, hogy főszerepet játsszon Émile Zola Nana című regényének adaptációjában, ami remek fogadtatást kapott – ez lett az utolsó filmje. A forgatás után visszatért Los Angelesbe, és úgy tervezte, ismét a színpadot helyezi előtérbe, erre azonban már nem került sor.
Lupe Velez, Chicago, 1929. (Fotó: Chicago Sun-Times/Chicago Daily News collection/Chicago History Museum/Getty Images)
Szenvedélyek viharában
A képernyőn megjelenő karaktere, a tüzes, buja, vadóc szorosan kötődött a képernyőn kívüli személyiségéhez is, egy idő után pedig a kettő összemosódott. Vélez mégsem gondolta, hogy a viselkedése „sok” lenne.
Bár a közvélemény szerint nagyon vad lány vagyok, valójában nem. Én csak én vagyok, Lupe Vélez, egyszerű és természetes Lupe. Ha boldog vagyok, táncolok, énekelek, és úgy viselkedem, mint egy gyerek. Ha valami irritál, sírok és zokogok. Valaki ezt személyiségnek nevezte. A személyiség nem jelent mást, mint úgy viselkedni másokkal, ahogy valójában érzed magad
– nyilatkozta.
Lupe Velez és Gary Cooper (Fotó: Topical Press Agency/Getty Images)
Ugyanakkor az is igaz, hogy Vélez mindenhol ott volt, és a korabeli beszámolók szerint szomjazta a figyelmet. Többek között állandó vendég volt péntek esténként a Hollywood Legion Stadion bokszmeccsein, ahol szigorúan a ring mellett foglalt helyet, és torkaszakadtából biztatta a harcosokat. De a fényűző partik sem álltak messze tőle, melyeken előszeretettel gúnyolta ki azokat a színésznőket, akikben nemezist látott.
Viharos temperamentuma azonban leginkább a párkapcsolataiból – amiből meglehetősen sok volt – rajzolódik ki, ezekről szívesen számolt be a bulvárnak. Az egyik ilyen történet, hogy késsel vette üldözőbe Gary Coopert, egy eldurvult vita közben, és olyan súlyosan megsebesítette, hogy több öltéssel kellett a sebet összevarrni. De a férfi nem úszta meg ennyivel, szakításuk után a színésznő fegyvert fogott Cooperre és megpróbálta lelőni őt.
Johnny Weissmullerrel kötött házassága sem volt sétagalopp, Vélez ugyanis nem vetette meg a fájdalommal járó szexet, így a zúzódások, harapások, karcolások mindennaposak voltak tíz hónapig tartó frigyük alatt. Miután a házasságot felbontották, randevúzni kezdett Harald Ramonddal, akitől teherbe esett. 1944. november végén bejelentették az eljegyzésüket, alig néhány napra rá azonban Vélez lefújta a dolgot, és kirúgta a férfit az otthonából.
Johnny Weissmuller és Lupe Velez (Fotó: John Kobal Foundation/Getty Images)
A tragikus hajnal
Négy nappal a szakítás után, a színésznő egy baráti vacsoráról hazatérve 75 szem nyugtatót vett be, amire aztán alkoholt is fogyasztott. Reggel a bejárónője az ágyában találta, holtan, egy Harald Ramondnak címzett búcsúlevéllel:
„Haraldnak: Isten bocsásson meg neked és nekem is, de inkább eldobom az életemet és a babánkét is, mielőtt szégyenbe hoznám őt, vagy megölném – Lupe.”
A halottkém ezt követően nyomozást rendelt el, de december 16-án megállapították, hogy a halála szándékos öngyilkosság volt. Vélez barátai is arról számoltak be, hogy a színésznő azt hangoztatta, inkább vet véget az életének, minthogy abortuszra menjen, vagy – amit még rosszabbnak tartott – házasságon kívül szülje meg a kisbabáját. Bár látszólag úgy tűnt, hogy a kor erkölcsi normái szerint cselekszik – miszerint egy gyereknek házasságban a helye –, ez valószínűleg nem volt igaz. Sosem érdekelte, mások mit gondolnak róla, miért pont ez lett volna kivétel?
A Bananas to Buttocks: The Latina Body in Popular Film and Culture című könyvében Rosa-Linda Fregoso azt írja, hogy Vélez élete utolsó éveiben a mániás depresszió és bipolaritás jeleit mutatta, és szerinte a kezeletlen mentális betegség volt az, ami végül erre a döntésre sarkallta.
Van segítség!
Ha neked vagy valakinek a környezetedben segítségre van szüksége, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!
