nlc.hu
Sztárok
Éneklés közben öklendezett a Megasztáros

Rosszul lett a Megasztár versenyzője, éneklés közben tört rá a hányinger

Még az első Megasztárba jelentkezett az akkor 14 éves Anita, de továbbjutnia nem sikerült. Most visszatért, de szörnyű dolog történt vele a színpadon.
Megasztár Szarvas Anita

A Blikk szúrta ki annak a debreceni versenyzőnek az előadását, aki rosszul lett a Megasztár válogatóján.  

Mint kiderült, a 35 éves, kasszásként dolgozó Anita, már a legelső Megasztárban is elindult, amikor még csak 14 éves volt, ám nem sikerült bekerülnie a legjobbak közé. „Most már felszívtam magam” – mondta a zsűrinek.

Anita lendületesen kezdett az előadását, de a refrénnél rosszul lett. A zsűrinek le kellett intenie a produkciót, mivel az előadó a dal közepén öklendezni kezdett. Marics Peti még a székét is odatolta a versenyzőnek, hogy leüljön, és jobban legyen, de a továbbjutáshoz semmi nem volt elég. 20 év után sem sikerült a bravúr.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top