nlc.hu
Sztárok
Ezt a férfit szereti Berki Mazsi - "Igazi családdá váltunk"

Berki Mazsi a szerelméről: “Zoli számomra a nagybetűs Férfi”

Hatalmas a boldogság Berki Mazsi és Zoli között, így pedig érthető, hogy miért teszik próbára a kapcsolatukat a Nyerő párosban. Most arról is beszéltek, hogy a gyermekeik is elfogadták a másikat.

Berki Mazsi azt mondja, Zoli személyében az igaz szerelem köszöntött be az életébe. Két évvel ezelőtt ismerkedtek meg, és már akkor azt érezték, hogy dolguk van egymással. Zoli szerint ez nem is lehetett volna másképp, hiszen “Mazsi csillogó szemei” azonnal megtetszettek neki. 

Berki Mazsi és Zoli csókja a Sztárboxban

Berki Mazsi és Zoli csókja a Sztárboxban (Fotó: Trenka Attila)

“Zoli számomra a nagybetűs Férfi, amire nekem hatalmas szükségem van. Mindenben tudok rá számítani, kedves és odaadó. Pont Balogh Edinával beszéltünk nemrégiben, hogy olyan kevés manapság az igazi férfi, akire fel lehet nézni. Erős személyiségnek tartom magam, de nem kívánom, hogy elnyomjon a másik. Szeretek felnézni a szerelmemre, és az, hogy Zoli mellett nőnek tudom érezni magam, sokat jelent nekem. Emellett a humora volt az, ami először megfogott” – mondta Mazsi a hot! magazinnak.

Ahogyan a szerelmesek fogalmaztak, a legfontosabb talán az volt, hogy mindketten elfogadják és kedveljék azt, amit a másik magával hozott az új kapcsolatba. Mint kiderült Zoli kislánya nagyon jól kijön Mazsival, és ez fordítva is igaz. 

Berki Mazsi és kislánya

Berki Mazsi és kislánya (Fotó: Trenka Attila)

“Még mindig körülöttünk van a rózsaszín köd, ha meglátjuk egymást, de ezért sokat is teszünk…Minden pénteken randinapot tartunk, amikor csak kettesben töltünk időt”– mondták, majd hozzátették: igazi családdá válták.

Mazsit és Zolit most a  Nyerő párosban lehet látni az RTL klubon.

Berki Mazsi és párja

Berki Mazsi és párja Zoli. (fotó: RTL)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top