nlc.hu
Sztárok
Liam Payne élete

Liam Payne tragikus halála: vele együtt a gyerekkorunkat is gyászoljuk

A One Direction egykori tagja, Liam Payne tragikus hirtelenséggel, 31 éves korában elhunyt. Nehéz élete bizonyítja a hírnév komoly árnyoldalait.

Akkut „nem vagyok olyan, mint a többi lány”-szindrómában szenvedő kamaszként nem éltem át azt a Beatlamaniához hasonlító őrületet, amit a One Direction okozott tinilányok millióiban. Titokban hallgattam a zenéiket, hiszen másképp ciki lett volna – idővel azonban beadtam a derekam, és csatlakoztam a barátaimhoz, hogy „elosszuk” egymás között a fiúkat. Liam Payne-t választotta kedvencének az a barátnőm, aki a kedves, udvarias, mosolygós srácokat szerette.

Őt talán még nálam is jobban megrázták a tegnapi nap eseményei: 31 éves korában, október 16-án Liam Payne elhunyt. Egy argentin hotel harmadik emeletéről esett ki. Hiába értesítette a hotel menedzsere a hatóságokat „egy alkohol és drogok hatása alatt álló vendég” testi épségéért aggódva, „mivel a hotelszobában erkély található”, és értek is azok ki a zuhanás után nem sokkal a helyszínre, Liamen már nem lehetett segíteni. Az eséstől azonnal szörnyethalt.

Gyertyagyújtás Liam Payne emlékére

Az énekes Liam Payne rajongói gyújtottak gyertyát a Buenos Aires-i hotel közelében, a baleset után, október 16-án (Fotó: Luis ROBAYO / AFP)

Az énekes tragikusan hirtelen halálának híre pillanatok alatt bejárta az internetet, mely azonban annyira szürreálisnak hatott számomra, hogy kezdetben azt hittem: ez nem több egy végtelenül kegyetlen tréfánál. Mikor aztán sorra erősítették meg a megbízható hírportálok az értesüléseket, lassan az én agyam is felfogta, hogy ez valóban megtörtént.

Liam Payne vált az első hírességgé, aki a One Direction többi tagjával megtanította a rajongás közösségkovácsoló erejét nekünk és akivel a generációm együtt nőtt fel. Egy olyan sztár volt, aki a gyerekkorunkat szimbolizálta, elvesztésével pedig egy újabb kapocs tört el, ami a gondtalan és felhőtlen gyermekéveinkhez kötött minket.

Liam Payne halálával tehát nemcsak az énekest, de a gyerekkorunkat is gyászoljuk. Ő azonban már tinédzserként rákényszerült arra, hogy minden átmenet nélkül kiszakadjon a gyermeki biztonságból és kellett egyszeriben felnőnie.

Az Annabel's privát bulija

Liam Payne az Annabel’s 60. születésnapi partiján, 2023-ban (Fotó: Dave Benett/Getty Images for Annabel’s)

Az a bizonyos hirtelen jött sztárság

Liam Payne 17 éves volt, amikor a 2010-es angol X-Faktor válogatójában őt nézték ki egy fiúbanda egyik tagjának, és tették össze Harry Styles-szal, Zayn Malikkel, Louis Tomlinsonnal és Niall Horannel. Így született meg a One Direction, a srácok pedig a tehetségkutató bronzérméig meneteltek. A történetük itt véget is érhetett volna – de nem így lett.

A One Direction végül korunk egyik meghatározó popzenekarrá vált: 70 millió lemezt adtak el, és ők lettek az első együttes az amerikai Billboard-lista történetében, amelynek első négy albuma egyből az első helyen debütált. A debütáló daluk, a What Makes You Beautiful ragadós és fülbemászó volt, pozitív üzenettel fordult a női rajongóikhoz, és nem a szokásos fiúbandás balladák stílusát hozta. „Amikor meghallottuk, nem azt kaptuk, amire számítottunk… így tökéletesen passzolt hozzánk” – emlékezett vissza Payne.

A koncertjeiken, melyre a jegyeket percek alatt elkapkodták, megőrült értük a tömeg, dollármilliós bevételű turnéikat több dokumentumfilm is megörökítette, könyv jelent meg róluk, az irántuk való rajongás szinte beatles-i méreteket öltött. Tehetséges, karizmatikus és helyes fiúk voltak, persze, hogy mindenki imádta őket!

De a sikerük talán ennél kicsivel többen rejlett: már a kezdetektől ugyanis rendkívül sok energiát fektetettek a dalaikba. Liam például különösen fontosnak tartotta, hogy dalszerzőként is érvényesüljön, ezért Louis-val összefogva számos közös számot írtak.

Sőt, a One Direction összes lemezén szerepeltek közös dalaik, és a 2014-es Four idejére már az album 12 számából 8-nál szerepelt Liam neve a szerzők között, köztük a vezető kislemez, a Steal My Girl esetében is. Mikor Zayn kilépett a fiúbandából, Liam volt az, aki betöltötte a zenésztársa utáni űrt és vette át Malik magas vokáljait a színpadon.

A One Direction elsöprő, mérhetetlen sikere azonban egyszerre volt beteljesült álom és valóságos rémálom a fiúk számára. A gyerekfejjel jött hirtelen sztárság borzasztó nyomását nem kellett ugyan egyedül végigcsinálniuk, hiszen végig támogatták egymást, Liam mégis a többieknél nehezebben viselte a helyzetet.

A hírnév árnyoldala

„Nehéz, amikor olyan szintű hírnévvel kell megküzdened, mint amilyenben nekünk volt részünk a zenekarban”

 

 – nyílt meg a One Directionnel töltött éveiről Liam 2019-ben, három évvel az együttes feloszlása után egy interjúban. Ezek után többször őszintén beszélt azokról a súlyos mentális terhekről, amit világsztárként cipelnie kellett. „Elég sokszor voltam részeg, mert más módon nem tudtam feldolgozni, ami történt – mondta. – Maga az élmény szórakoztató volt, óriási buliban volt részünk, de voltak olyan részei, amelyek már mérgezővé váltak.”

A One Direction

A One Direction 2015-ben: Liam Payne, Niall Horan, Louis Tomlinson és Harry Styles (Fotó: Mark Davis/DCNYRE2016/Getty Images for dcp)

Egy 2021-es The Diary of a CEO podcast egy epizódjában Payne arról beszélt, hogy a One Direction-ben eltöltött időszak alatt öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai voltak. „Aggódtam, meddig kell még süllyednem – mondta. – Hol van az én mélypontom? És soha nem tűnt fel volna senkinek. Nagyon jól rejtegetem.

Senki sem vette volna észre… Vannak dolgok, amikről soha, soha nem beszéltem. Nagyon súlyos volt.

 

És csak akkor láttam magamat, miután kijutottam belőle, hogy »Rendben, most már rendbe kell hoznom magam.«”

Liamet azonban ugyanannyira megviselte a saját szólókarrierjének sikertelensége, mint amennyire nyomasztó volt számára a One Direction-fenomén.

A banda feloszlása után ugyanis nem jött az a várt elismerés, ami Zayn Malik, Harry Styles, de még Niall Horan szólókarrierjét is kísérte. Payne kereste a helyét, azt a niche zenei stílust, amit egykori bandatársai még nem fedtek le, ahol kiteljesedhet.

Végül saját elmondása szerint is egy „nagyon eklektikus” albummal jelentkezett – három évvel a One Direction feloszlása után, már túl későn. A lendület elillant, Liam debütáló albuma tehát, az LP1, nagyrészt közömbös vagy negatív kritikákat kapott, és kereskedelmi szempontból is csalódást keltett.

Liam Payne koncertje

Liam Payne fellépése a Hits Radio Live 2019-es koncertjén, a Manchester Arénában, 2019. november 17-én (Fotó: Shirlaine Forrest/WireImage)

Ez nem segíthetett az énekes mentális állapotán. 2022 júniusában az alkoholos befolyásoltság alatt álló Payne Logan Paulnak adott interjújában a One Direction egykori tagjairól döbbenetesen arrogánsan és lekezelően nyilatkozott. Később elmondta, „a saját karrieremmel kapcsolatos frusztrációimat mindenki másra vetítettem ki.” Liam bocsánatot kért, és elmondta: tavaly nyáron bevonult egy rehabilitációs központba.

„Úgy érzem, most már jobban uralom az életemet, és mindazt, ami eddig kicsúszott a kezeim közül. Csak egy kis időre volt szükségem, hogy magamra koncentráljak, mert kezdtem olyanná válni, akit már nem ismertem fel. És biztos vagyok benne, hogy ti sem”

 

– mondta 2023 júliusában. Akkor azt mondta, már hat hónapja tiszta, a józanságát pedig nem akarja megszegni.

Az igazi mélypont

Úgy tűnt, Liam tényleg helyre akarja hozni korábbi ballépéseit, ezért október másodikán Buenos Airesbe utazott barátnőjével, hogy megnézze egykori zenésztársának és barátjának, Niall Horannek ottani koncertjét.

„Már jó ideje nem beszéltünk Niallel. Van miről beszélgetnünk. Szeretnék tisztázni pár dolgot vele. Nincsen semmi rossz érzés vagy ilyesmi, de egyszerűen csak, nos, beszélnünk kell”

– mondta Payne egy Snapchaten megosztott videójában. Hogy zárt ajtók mögött mi történt, sikerült-e a fiúknak ténylegesen visszatérni a régi jó kapcsolathoz, nem tudjuk – bár megosztottak néhány közös képet szintén Snapchaten. Az viszont tény, hogy Liam egykori barátja támogatásának kedves gesztusa helyett inkább visszatetszést kiváltó viselkedésével hívta fel magára a figyelmet Niall koncertjén.

Liam Payne

Liam Payne Párizsban, 2024. márciusban (Fotó: Marc Piasecki/GC Images)

Míg Niall egy korábbi fellépésén Harry Styles a háttérbe húzódva a barátjára irányította a reflektorfényt, addig Liam – a biztonsági őrök ismételt kérését figyelembe sem véve – táncolt, ugrált és figyelemhajhász módon követelte magának a fókuszt. Payne furcsa magatartása arra enged következtetni, hogy már október elején visszacsúszott az addikció mély bugyraiba, ahová nyilván csak még inkább beletaszította a koncerten generált cirkusz után gerjedő botrány.

Kiderült ugyanis, hogy Payne gyakran kihasználta a rajongóit: intim képeket kért tőlük, vállalhatatlanul beszélt és viselkedett velük. Több egykori One Direction fan állt elő a maga történetével, melyeket Liam exe, Maya Henry is megerősített. Hozzátette, a kapcsolatuk során az énekes rendkívül toxikus volt, sőt, állítólag a szakításuk után is gyakran zaklatta. Henry a napokban ügyvédi felszólító levelet küldött Payne-nek, exe távoltartása érdekében.

Még véletlenül sem állítjuk, hogy Henry vagy bármelyik áldozat, aki előlépett az ügyével közrejátszott volna Liam Payne halálában. Arra azonban nagy esély van, hogy az újra a lejtőre került énekes nem tudott mit kezdeni a helyzettel, így még inkább a drogok és az alkohol felé fordult.

Liam Payne és barátnője Katie Cassidy

Liam Payne és barátnője Katie Cassidy a 2022-es London Fashion Awards-on (Fotó: Daniel LEAL/AFP)

Bár Liam a baleset előtt még fél órával is posztolt a Snapchatre, a megosztott képek és videók nem valós időben készültek: a felvételeken szerepelt ugyanis Payne barátnője, Kate Cassidy is, aki a TikTokra kirakott videója alapján két nappal korábban hazament. Liam valósága tehát nem az a szerelmes idill volt, amit a közösségi médián mutatott, hanem az a delíriumos ámokfutás, ami arra késztette az argentin hotel menedzserét, hogy kihívja a hatóságokat.

Liam Payne az elmúlt időszakban éppen egy újabb albumról tárgyalt, amelyben nagyobb kreatív szabadságot kapott volna. Szívszorító, hogy soha nem kapott esélyt ennek megvalósítására – ahogyan arra sem, hogy a One Directionnel még egyszer utoljára újra egy színpadon állhassanak.

(Forrás: Guardian, People, J-14)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top