A Séfek séfe szerda esti adásában Joshi Bharat exfelesége, Szabó Csilla is szerencsét próbált. Egy indiai étellel, butter paneerral készült, amit még a volt anyósától tanult meg Indiában.
Elkészült ételével nem volt elégedett, Krausz Gábor nem, Wolf András és Vomberg Frigyes azonban adott neki kést, így továbbjutott.
Szabó Csilla elmondása szerint volt férje, Joshi Bharat támogatta abban, hogy elinduljon a főzőversenyen. A műsorvezetővel 2021-ben döntöttek a válás mellett, de azóta kiegyensúlyozott a viszonyuk, tartják a kapcsolatot.
Már legalább három éve nem találkoztam Joshival, de telefonon beszélünk, és igen, biztatott. Mondta, hogy olyan jól főzök, ezt tudom a legjobban, csináljam, menjek, ne izguljak
– mondta a Blikknek Szabó Csilla.
„Két éve még nem gondoltam, hogy a boldogság jelenthet mást, mint hogy háziasszonyként robotolok egész nap, a szeretteim kedvére téve. Akik, félreértés ne essék, sosem kérték tőlem ezt, inkább én gondoltam úgy, hogy ez a feladatom családanyaként életem végéig. Végre nem csak szolgának érzem magam, hanem én lettem a saját életem főszereplője” – nyilatkozta korábban Csilla.