nlc.hu
Sztárok
Varga Viktor exe indult a Megasztárban

Megint egy híresség exe indult a Megasztárban

Ismerős arc bukkant fel a Megasztár új évadábaní ráadásul ő az egyik hazai híresség exe. És most nem Alekosz volt kedveséről van szó.

Egy hete még Varsányi Réka állt színpadra a Megasztárban, akit anno Nagy Alekosz párjaként ismerhettünk meg. Most egy másik híres ex döntött úgy, hogy kipróbálja magát a versenyben. Ő nem más, mint Zsembera Liliána a Madách Színház táncművésze. Korábban a Párharc című műsor szereplője is volt, amit akkori párjával, Varga Viktorral megnyertek.

Marics meg is jegyezte, hogy neki kissé ismerős Liliána. “Sejtem, hogy honnan. Varga Viktor mond valamit? Neki vagyok a volt barátnője… jelenleg volt barátnője” – válaszolta neki a táncos, aki a Borsnak már arról beszélt, hogy nem volt szüksége sok unszolásra, hogy jelentkezzen a műsorba. “Két-három éve már, hogy énekléssel foglalkozom, heti szinten járok énektanárhoz. Nagy mérföldkő számomra, hogy a versenyben színpadra álltam, korábban ugyanis soha senki nem hallott énekelni. Otthon is csak akkor énekelgettem, amikor a szüleim nem voltak a közelben. Azóta jó visszajelzéseket kapok, legalábbis nem mondták, hogy egy rettenet lennék”– magyarázta.

Zsembera Liliána, ahogyan Alekosznak szurkol a Sztárboxban

Zsembera Liliána, ahogyan Alekosznak szurkol a Sztárboxban ( Fotó: Trenka Attila)

Liliána szeretne musicalekben szerepelni, de szólókarrierről is álmodozik. Most tett egy nagy lépést ezek felé, mivel négy igennel továbbjutott.

Ami a volt párkapcsolatát illeti, elmondta, hogy Viktorral nincsenek együtt, de jóban maradtak, sokszor beszélnek. “Ő nem hisz a monogámiában, ezt nekem nehéz elfogadni…” 

Liliána szereplése itt nézhető meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top