nlc.hu
Sztárok
Fiús rövidre vágatta a haját a Nagy Ő bombázója

Megdöbbentő átalakulás: fiús rövidre vágatta hosszú hajkoronáját a Nagy Ő bombázója

Hosszú, barna fürtjeit rövidebb frizurára cserélte, a hajvágásnak pedig érzelmi oka is volt.

Lovas Annabellát A Nagy Ő egyik évadában ismerhették meg a tévénézők, ahol a lányok Tóth Dávid kegyeiért versengtek. A csinos fiatal lányról a verseny után még egy ideig hallhattak a nézők, életére pedig joggal voltak kíváncsiak, hiszen Annabella egészen a második helyig menetelt a párkereső műsorban, végül azonban a kajakos Laurát választotta maga mellé a műsorban, kapcsolatuk azonban annak befejezte után nem tartott sok ideig. 

Fotó: Fülöp Dániel

Fotó: Fülöp Dániel

Annabellát nagyon sokan faggatták is arról, hogy mi történt közte és Dávid között a forgatáson, ugyanis az egyik epizód egy igencsak pikáns jelentet mutatott köztük, a lány szobájában. Így hát, nem is csoda, hogy sorra érkeztek Annabellához a kérdések, hogy milyen is volt az ágyban a Nagy Ő. Korábban többek között erre a kérdésre is válaszolt Annabella a TV2 NyíltON című műsorában. 

Sokan megkérdezik, milyen volt Dáviddal az ágyban, de sajnos nem tudok rá válaszolni, hiszen Dávid gentleman volt, és nem történt közöttünk semmi azon kívül, hogy egy ágyban aludtunk. Ha történt volna bármi, azt biztosan megbántam volna, hiszen nem jöttünk össze

– mondta akkoriban a modell a két műsorvezetőnek, Fecske Bettinának és Sztrik Martinnak.

Nem sokkal ezek után azonban Annabella nyilvános Insta-oldalát privátra állította, így már csak követői láthatták életének képekben megosztott részleteit. Mára azonban újra megtekinthetőek a csinos fiatal lány képei, akin egy hatalmas változást vehettek észre a szemfüles rajongók. Annabella ugyanis megvált dús, barna hajkoronájától és extrém rövidre vágatta azt. A drasztikus átalakulást meg is indokolta egyik posztjában, melyben azt írta, hogy a haj emlékeket őriz, ő pedig megpróbál néhány emléktől megszabadulni, így levágatta a tincseit. 

Kétségtelen, hogy az átalakulás nagyszerűen áll Annabellának, akinek csodás arcának vonásait csak még inkább kiemeli a rövid frizura.

Nincs benne harag

Bár úgy tűnik, Annabellának van mit feldolgoznia az elmúlt időszakából, a műsorban történtek nem tartozhatnak ezek közé, ugyanis a fiatal lány a forgatások után is jóban maradt Laurával, a Nagy Ő győztesével. A két lány több alkalommal is posztolt együtt a közösségi oldalukra, sőt, Annabellát az is mélyen érintette, hogy barátnője szétment Dáviddal. 

„Engem nagyon meglepett! Sajnálom, hogy szétmentek. Én bizonyos szinten megkönnyebbülést éreztem a hír hallatán”

– mondta akkoriban, majd egy másik beszélgetés során azt is hozzátette, hogy ő maga teljesen kiábrándult már Dávidból: 

„Az elmúlt hónapokban teljesen megváltozott a véleményem. Ehhez hozzájárult a műsor és az ott látottak. Hogy Dávid minden lánynak hasonló szépeket mondott, mint nekem. Már nem tudnék bízni benne, és elképzelni sem, hogy mi egy párt alkossunk. Sajnos teljesen kiábrándultam belőle. Dávid már egyáltalán nem mozgat meg, mint férfi. (…) Már nem szeretném őt magam mellett tudni” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top