Hirtelen meglepődhettek a rajongók, amikor nem hallották Bochkor Gábort beköszönni a Retro Rádió hétfői és keddi adásában sem. A műsorvezető állapotáról a keddi adásban adtak hírt, és mint kiderült, állapota nem javult, sőt, sajnos rosszabbul érzi magát.
Már-már elengedhetetlen része a reggeleknek a rádióhallgatók számára Bochkor Gábor hangja, azonban úgy tűnik, egy ideig nélkülözniük kell a rádióst, akinek lapunk innen is mielőbbi gyógyulást kíván. Mint kiderült, a népszerű rádiós már vasárnap délután előre jelezte Háder György szerkesztő-műsorvezetőtársának, hogy valami baj van, viszont annyiban maradtak, hogy majd később visszatérnek rá. Kiderült, hogy a műsorvezető rosszul lett, így hétfőn és kedden sem ment dolgozni.
A Kiskegyed kiszúrta, hogy ma reggel megszólaltak már a reggeli adásban is Bochkor Gábor állapotáról, azonban szűkszavúan csak annyit közöltek, hogy:
Igazából rosszabbul van
– árulta el Lovász László. Hozzátéve: hol jobb, hol rosszabb az állapota Bochkornak, akinek a hátfájás és a végtagfájás sem javít a hangulatán.