nlc.hu
Sztárok
Már nem keresi a rendőrség A Nagy Ő sztárját

Már nem keresi a rendőrség A Nagy Ő sztárját – kiderült, mi állhatott Lovas Annabella eltűnése mögött

Lekerült a körözési listáról.

Már a legrosszabbtól tartottak Lovas Annabella családtagjai és barátai, hogy november 29. óta nem tudták elérni őt. A TV2 Bachelor – A Nagy Ő című műsorának korábbi szereplője felkerült a rendőrség körözési listájára. December 12-én azonban már lekerült a 32 éves influenszer neve, a Blikk értesülései szerint Lovas Annabella – aki legalább két hetet ismeretlen helyen tartózkodott – épségben előkerült.

A bulvárlap információi szerint azért is aggódtak az ismerősei a reality-szereplőért, mert úgy tudták, kisiklott az élete az elmúlt időszakban. Egy súlyos betegség diagnózisával (kiderült, hogy mellrákos) és magánéleti kudarccal is meg kellett birkóznia.

“Szegényt nagyon megviselte, amikor kiderült, hogy beteg. Összeomlott a hírtől. (…) Elég borúsan látta a jövőt”– mesélte a Blikknek egy ismerőse. Egy másiktól pedig azt tudta meg a bulvárlap, hogy a betegsége mellett egy fájdalmas szerelemmel is küzdött, a párkapcsolata ugyanis nagyon viharos; szereti, de szenved is a párja miatt.

Kiemelt fotó: Sajtószoba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top