nlc.hu
Sztárok
Luxuséletét él külföldön Alekosz és a szerelme

Kiderült, hogy melyik országban él Alekosz és a szerelme

Hiányoltad Alekoszt a hírekből? Nos, a Való Világban feltűnt celeb Európát járva éli az életét.
Nagy Alekosz

Alekosz lassan egy éve szerelmes barátnőjébe, akivel hol Svájcban, hol pedig Magyarországon élnek. Azonban A Való Világ egykori győzteséről hosszú ideje nem tudni semmit. A Blikk felhívta őt és kiderült, hogy éppen Franciaországban, pontosabban Párizsban romantikázik a szerelmével.

„Arámmal napokkal ezelőtt Svájcból érkeztünk a fővárosba, ahol is megállapítottam, illetve szemet szúrt, hogy sok a nem francia. A luxusszálloda, ahol helyet foglalunk, elégedettséggel tölt el, viszont a speciális igényeim miatt, ami a citromos jegestea, a hotel mellett lévő vegyesboltba mentünk át. Megállapítottam, hogy a boltban hideg van. A kiszolgáló kesztyűben volt. A lehelet látszott” – adta a lap tudtára ezt a roppant fontos információt Alekosz, aki a francia gasztronómia mellett sem tudott lemondani a kedvenc gyorsétteremi ételéről. 

“A városlátogatást holnap kezdjük, három helyet fogunk tüzetesen megnézni. A Sacré Cœur-t, a Louvre-t, és természetesen a tornyot. A biztonságom és Arám biztonsága érdekében kabátom váll-lapjára erősített francia kitűzővel álcázom magamat” – részletezte Alekosz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top